Egymástól mintegy 400 méterre állt meg két vonat, egy InterCity és egy tehervonat szombaton Nagytéténynél, miután az…
Kék fény
-
-
Egy személygépkocsi sofőrje kezdett előzésbe 2023. augusztus 24-én éjfél előtt nem sokkal, amikor a manőver után lehaladt…
-
Több mint 1500 embernek kellett elhagynia egy újbudai bevásárlóközpontot, miután egy férfi az épület felrobbantásával fenyegetett. A…
-
Roadpol közlekedési akciót tart a rendőrség. Országosan ellenőrzik az egyenruhások a járművezetőket 2023. augusztus 7. és 13.…
-
Szinte be sem fejezték a pénteki viharkárok felszámolását a tűzoltók, a szombat hajnali, majd pedig a délutáni…
-
Kék fény
Továbbra sem gyanúsítottak meg senkit az M1-es autópályán történt tömegbaleset ügyében
by dombtetoSzimicsku László, az autópálya-kezelő szóvivőjének akkori tájékoztatása szerint 20 méteres sávban keletkezett lokális szélátfúvás. Az orkánerejű szél…
-
Eddig tisztázatlan körülmények között csapódott egymásnak egy Mercedes típusú autó és egy motorkerékpár 2023. július 27-én 21…
-
Szombaton délután az M1-es és az M7-es autópályák közös szakaszán, Budaörs közelében, a főváros felé vezető oldalon…
-
Az ügyészség börtön helyett kényszergyógykezelést kért a férfi ellen, mivel megállapították róla, hogy elmebeteg. Fürcht Pál főügyész…
-
Közel 45 millió forintot foglaltak le csomagküldő szolgálatos csalóktól a kiberbűnözés felderítésére szakosodott nyomozók, miután rajtaütöttek a…