Teljesült, amiről kisgyermekként álmodott a Budafóka úszója. Az úszó Molnár Dóra 2016-ban 10 évesen szurkolóként szerepelt Pöttyös …
Sport
-
-
A spanyol labdarúgó-válogatott immár egyedüli csúcstartóként negyedszer lett Európa-bajnok, miután vasárnap 2-1-re legyőzte a sorozatban második döntőjét …
-
A kombinált számban az utolsó helyről indulva, nagyszerű versenyzéssel aranyérmet nyert az Erdős Rita, Koleszár Mihály páros …
-
Idén nyáron is szerveznek napközis jellegű kézilabdaspecifikus sporttábort a kerületben. Várnak szeretettel minden 7-13 év közötti lányt …
-
Az MTK Budapest együttesétől érkezett kölcsönbe a klubhoz a 18 éves Szűcs Patrik, aki nyáron a Gyirmót …
-
Terme Catezben tíznapos edzőtábor vette kezdetét, a játékosok szerda délután már túl is estek az első tréningen …
-
A Magyar Úszó Szövetség hivatalos oldalán jelent meg egy cikk, amiben részletesen bemutatják a kerület nagy reménységét, …
-
Visszavágtunk a szerbeknek a csoportmérkőzésen elszenvedett vereségért, s a döntőben jó játékkal megszereztük a vb-győzelmet. A döntő …
-
Átvette a teljes női szakosztályt a Budafok és elkezdődött az utánpótlás toborzása. Utánpótláskorú lányok jelentkezését várja a …
-
Letette az olimpiai esküt hétfőn Budapesten a július 24-én kezdődő párizsi ötkarikás játékokon szereplő magyar csapat. A …
