A HEROSZ Budapesti Állatotthon 1991 óta működik Budafok-Tétényben Nyél utcai telephelyén. Korábban helyszíni riportot és képgalériát is közzétettünk a náluk tett látogatásunkról, amely során szem nem maradt szárazon. Hamar el is döntöttük, hogy mi is megpróbálunk segítséget nyújtani a szervezetnek a működésben, az elszállásolt állatoknak pedig az új otthonuk megtalálásában.
“Rőzse egy tündéri kis kandúr cicánk aki nagyon legyengülve érkezett hozzánk pici babacica korában és a menhelyen felbukkanó gombásodás sem segített neki, de mára már szemmel láthatóan ezerszer jobban érzi magát a bőrében, elvittük teszteltetni, kapott oltást is, parazitamentesítőket is, hosszú hetek munkája de Rőzse cica végre készen áll a gazdihoz költözésre. 2-3 hónap közötti kis kandúr, aki eleinte még nem az a tipikus túrógombóc de könnyű elnyerni a szeretetét, nagyon játékos, nagyon jó étvágyú cicácska.
Szeretnénk ha Ő is megtalálná azt az álomgazdit akinél biztonságban felcseperedhet és vállalja, hogy élete végéig szeretettel gondoskodik Rőzséről. Benti cicaként, ivartalanítási kötelezettséggel, örökbefogadási szerződéssel lehet Őt hazavinni, a hét minden napján 10 és 15 óra között lehet vele találkozni, ismerkedni. Akár az egyik kenneltársával együtt is szívesen költözne új otthonába” – írták a HEROSZ közösségi oldalán.
Bővebben: 0630-367-1393 vagy budapestiallatotthon@gmail.com
Fotók: Facebook