Az 5-8. helyért zajló helyosztók első párharcának első mérkőzésén 72-84-re győzött a Budafok, így előnyből várhatják a hazai pályán játszandó visszavágót.
A csapat a hivatalos oldalán így számolt be a mérkőzésről:
“A helyosztók 5-8. helyért történő mérkőzésein az elődöntők csalódott csapatainak – oda-vissza vágós párharcok során – kell még egymás között eldönteniük a bajnokság végeredményéhez szükséges helyezéseket. Miután mi a vártnál simábban, 3-0-ra alulmaradtunk a Százhalombattával szemben, a Tiszaújváros ellen hasonló mértékben veszítő Vásárhelyi Kosársulival kell az első körben megmérkőznünk.
Az első találkozón idegenben kezdtünk, ahol az első negyed első felében kiegyenlített játék folyt a pályán. Aztán 10-11-ről megléptünk kicsit 14-22-re, de a negyed végére a hazaiak három pontnyira feljöttek (23-26). A második negyed is nagyjából egyenlő körüli eredményt hozott, ami azt jelentette, hogy ugyan az előnyünket megőriztük, de nem nagyon tudtuk növelni a szünetig (42-46). A második félidő elején a két csapat kinti dobópárbaja mellé nekünk sikerült bentről is több kosarat szereznünk, így ki tudtunk építeni egy 12 pontos vezetést (56-68). A záró negyedben a Vásárhely mindent megpróbált, de mi szerencsére jól reagáltunk a rohamaikra, és nem igen engedtük őket tíz ponton belülre. Talán nagyobb is lehetett volna a különbség, de az utolsó öt percben a hazaiak öt pontot szerezve 72-84-re alakították a végeredményt.
Mindkét oldalon voltak hiányzók, de ettől függetlenül a csapatok motiváltan játszottak, szerettek volna a párharcban előnybe kerülni. Talán az, hogy szinte miden statisztikai mutatóban mi voltunk jobbak, remek alapot biztosított arra, hogy lezárjuk az öt meccse tartó vereség sorozatunkat, és győzelemmel térjünk haza idegenből. A párharc második mérkőzését 12 pontos előnyből várjuk, így ha hazai pályán nyerünk vagy nem kapunk ki jobban 11 pontnál, akkor az összevetés alapján az 5. helyért játszhatunk majd. Nehéz, izgalmas mérkőzésre van kilátás a visszavágón” – írták a csapat oldalán.
Sasa Vejinovic (Vásárhely) edző értékelése: Meg szeretném köszönni azoknak a nézőknek, akik május 1-jén is kilátogattak a sportcsarnokba és megnéztek minket. Nagyon sajnálom, hogy a csapat velem az élen nem nőtt fel a feladathoz, hogy jó mérkőzést tudjon játszani. Gratulálok a Budafoknak, találkozunk a visszavágón.
Károly Máté (Budafok) edző értékelése: Két csalódott csapat meccse volt ez. A feladat az volt mind a két részről, hogy vereség után hogyan tudunk motivációt meríteni. Azt gondolom, hogy ez nekünk sikerült jobban, végig kontroll alatt tudtuk tartani a meccset és tudatosan kosárlabdáztunk. Nyerni tudtunk ezen az erős hazai pályán, ami az alapszakaszban sajnos nem így volt. Szeretnénk otthon is győzni és aztán megszerezni az 5. helyet.
Vásárhelyi Kosársuli – BUDAFOK 72-84 (23-26; 19-20; 14-22; 16-16)
BKK: Varga D. 24/3, Dormán B. 22/12, Tóth B. 13/3, Kódor T. 8, Medvei K. 5/3, Siklós O. 5, Lucey C. 4, Szontagh Á. 3, Horváth Á., Kis L.
Az oda-vissza vágós párharc második mérkőzése 2025. május 9-én, pénteken, 18.30-as kezdéssel kerül megrendezésre a BMTE Fonyódi Antal Sportcsarnokban. Sok szeretettel várunk minden kedves szurkolónkat!
HAJRÁ BUDAFOK!