Mányoki Emma 16 évesen már kétszeres világbajnoki aranyérmesnek mondhatja magát, pedig volt időszak, amikor majdnem feladta. A Passé Tánccsoport kiválósága a “Kitörés” erejéről, a duó-partneri bizalomról és a kemény munka gyümölcséről mesélt.
– Hogy kerültél a táncterembe?
– Négyévesen kezdtem Czene-Bánhidi Petránál, leginkább az anyukám hatására. Kicsiként nehezen indult, de hamar megtaláltam magam ebben a sportágban. Megfogott, hogy ez egyszerre sport és művészet: nemcsak fizikailag, hanem lelkileg is kifejezhetem magam.
– A 2024-es év hatalmas sikereket hozott neked. Mesélnél erről?
– A tavalyi világbajnokságon két első helyezést is elértünk. Veszeli Beatrixszel a “Kitörés” című duónk, illetve a triónk Gyulasi Noémivel kiegészülve is aranyérmes lett. Őszintén szólva, nem számítottunk rá. Amikor vártuk az eredményhirdetést, szorítottuk egymás kezét, nagyon izgultunk. Leírhatatlan érzés volt felállni a dobogó legfelső fokára.
– Mindig ilyen töretlen volt a lelkesedésed?
– Nem, volt mélypontom. Amikor úgy éreztem, semmi nem jön össze, elgondolkoztam, hogy abbahagyom. De végül magamat beszéltem le róla: nem akartam az addigi kemény munkámat a kukába dobni. Most már tudom, hogy a sok munka kifizetődik.
– Hogyan készülsz a versenyekre az iskola mellett?
– Elég sűrűek a napjaim, néha időm sincs mindenre. Délelőtt suli, délután 2-3 órás edzések, estére marad a tanulás. Szerencsére az iskolában megértőek, az osztályfőnököm támogat, sőt, az iskola honlapján külön cikket is írtak a világbajnoki eredményünkről.
– Ki inspirál a legjobban?
– Az edzőm, Petra. Senkiben nincs akkora kitartás, mint benne. Ha elbizonytalanodom, ő mindig ott van, hisz bennem és segít újra talpra állni. Rengeteg mindent tanított nekem nemcsak a táncról, hanem az emberségről is.