Tóthné Csehó Mária, a XXII. kerületi Egyesített Óvoda Rózsakert Tagóvodájának óvodapedagógusa idén Monostoriné Szeleczky Gabriellával együtt vehette át a Mihalik Sándor-díjat a kerület napján. Az óvodapedagógus 40 éve neveli a kerület óvodásait. A díj kapcsán készítettünk vele interjút.
Mindig óvodapedagógusnak készült?
Igen, 1970 óta élek a kerületben a kísérleti lakótelepen. Emlékszem, amikor anyukám bevitt első nap az óvodába, és kitéptem magam a kezéből, mert biztonságosnak éreztem az óvodai közeget. Ez az első emlékem az óvodáról, hogy az óvónénik tyúkanyók gondoskodásával foglalkoznak a kisgyerekekkel. A Hermann Ottó Általános Iskolában tanultam, az osztályfőnököm próbált befolyásolni a pályaválasztásban. Ő látta meg bennem azt, hogy könnyen tudok kapcsolódni a gyerekekhez, ezért az ő tanácsára fordultam a pálya felé és végeztem el az óvónőképző szakközépiskolát. Ez a két élményem határozta meg, hogy óvodapedagógus legyek.
Hány éve van a pályán?
40 éve tanítok, az első munkahelyem maradtam mindvégig. 1984 augusztusa óta dolgozom a XXII. kerületi Rózsakert tagóvodában. Alaposan megismertem a lakótelepen élő családok életét, nagyon jó a kapcsolatom a kollégákkal. Elég sokan hagyták el a pályát az évtizedek alatt. Fantasztikus érzés, hogy amikor találkozom a felnőtt tanítványaimmal, rácsodálkozom, hogy az egykori óvodásokból milyen csodálatos felnőttek lettek, akik már a gyereküket hozzák hozzám.
Hogyan látja, mennyire van megbecsülve az óvodapedagógus-szakma?
Utólag visszagondolva az ember csak a jóra emlékezik, az idő mindent megszépít. Úgy gondolom, hogy szívesen fogadják ma is a szülők az ötleteinket, a segítségünket, a tanácsainkat a gyerekneveléssel kapcsolatban, de megváltozott az élet, megváltoztak a körülmények. A 30-40 évvel ezelőtti gyerekek még tudtak bottal játszani, meglátták benne a kardot, a varázspálcát. A fantáziájuk ezáltal sokkal fejlettebb volt. A mostani gyerekek főleg digitális eszközökkel játszanak, beszűkül ezáltal a képzeletük. Örülök annak, hogy az óvodában ezeknek az eszközöknek nincs helyük, mivel a fejlesztőjátékok használatán van a hangsúly. Legóznak, babáznak és kisautóval játszanak. A klasszikus játékokkal tudjuk a fantáziájukat fejleszteni. A mese is kiváló eszköz erre, mert amikor hallják a történetet, akkor a fantáziájukra van bízva, hogy elképzeljék azt a bizonyos palotát, királykisasszonyt vagy herceget.
Évek távlatából is emlékszik a tanítványai nevére?
Igen, csodálatos, hogy milyen komoly nyomot hagynak a gyerekek bennem. Mivel kerületi lakos vagyok, gyakran találkozom egykori tanítványaimmal. Emlékszem a keresztnevükre és az óvodai jelükre, sőt, még a szüleik arcára is.
Mi a hobbija? Mi az, ami kibillenti önt a szakmájából?
Nagyon szeretek olvasni, kirándulni, főzni. Ezek mindig kizökkentenek a szakmai feladatok alól. Mindig annak voltam a híve, hogy ne vigyem haza a szakmai gondokat. Megpróbáltam elengedni az óvoda ügyeit, amikor hazaérkeztem, akkor csak a családdal foglalkoztam.
Mennyire lepte meg a díj?
Nagyon meglepődtem. Hálásan köszönöm a kollégáknak és a tagóvoda-vezetőmnek, Mesterné Nagy Csillának, hogy jelöltek a díjra. Nem számítottam rá. Az igazi nagy meglepetést pedig az adta, hogy a Mihalik Sándor-díjon kívül idén a Pedagógus Szolgálati Emlékérmet is megkaptam. Ez a két díj igazán csodálatos lezárása az elmúlt 40 évnek.
Tervezi a nyugdíjba vonulást, vagy még aktívan szeretne dolgozni?
Jelenleg a felmentési időmet töltöm itthon. Most nagyon jól esik a pihenés, mert az elmúlt 40 év alaposan igénybe vette a szervezetemet, az idegrendszeremet. Még nem döntöttem el, hogy visszamegyek-e tanítani. Mindenekelőtt az egészség a legfontosabb. Ha egészségesek vagyunk, az már az alapja a kiegyensúlyozott életnek. Mindenkinek ezt kívánom!