Újabb online BDZ-koncert

by talastunde

A BDZ április 23-i hangversenyének különlegessége, hogy Kelemen Barnabás nemcsak hegedűn működik közre, hanem karmesteri kvalitásait is megmutatja.

Elsőként Mendelssohn Hebridák-nyitányát hallhatja a közönség, melyet a húszéves szerző a skóciai Hebridákra tett látogatásának elementáris hatása ihletett. Mendelssohn szándéka az volt, hogy a műben a Bach és Mozart zenéjén nevelkedett, „tanult” komponista szerkesztőművészete rejtve maradjon, s helyette a táj- és hangulatfestés kerüljön előtérbe.

A Hebridák-nyitányát követően Kelemen Barnabás, a koncert karmestere a hegedűjét is előveszi, és vezetésével Mendelsshon E-moll hegedűversenye csendül fel. Ez a mű a szerző utolsó alkotó korszakában keletkezett. Mendelssohn ebben a hegedűversenyben számos formai újításnak is teret engedett, melyek a korabeli közönség számára igencsak meglepőek lehettek – szemben a mai hallgatók gyanútlan többségével, akik számára részben épp e mű testesíti meg a mindenkori viszonyítási alapul szolgáló „A hegedűverseny”-t.

Az online koncert zárásaként Schubert V. szimfóniája szólal meg. A szimfónia 1816-ban keletkezett. Míg Schubert korábbi szimfóniáinak technikai megoldásai Haydnt, kifejezési formái Beethovent követték, ezúttal Mozart útján indult el a tizenkilenc esztendős szerző, mely utat sikerült is végigjárnia.

ELŐADÓK:

Hegedűn közreműködik és vezényel: Kelemen Barnabás

MŰSOR:

Mendelssohn: Hebridák-nyitány
Mendelssohn: E-moll hegedűverseny
Schubert: V. szimfónia

Olvasta már?