A HEROSZ Budapesti Állatotthon 1991 óta működik Budafok-Tétényben Nyél utcai telephelyén. Korábban helyszíni riportot és képgalériát is közzétettünk a náluk tett látogatásunkról, amely során szem nem maradt szárazon. Hamar el is döntöttük, hogy mi is megpróbálunk segítséget nyújtani a szervezetnek a működésben, az elszállásolt állatoknak pedig az új otthonuk megtalálásában.
“Zazu, a különleges kék/ezüst tacskókeverék-fiúcska a múlt héten érkezett hozzánk egy vidéki civil állatmentőtől, a tesójával együtt. Szegénykék nagyon rossz körülmények közé születtek, és az idimami sokat dolgozott velük, hogy ne féljenek az emberektől.
Még mindig egy kicsit tartózkodóak, de szerető otthoni közegben biztosan könnyebben oldódnak majd. Édes kis csepp kutyusok, kistestű mamától születtek, ők sem fognak nagyra nőni, 3 hónap körüliek. Oltási programjuk folyamatban, ivartalanítási kötelezettséggel fogadhatóak örökbe. Másik kutyussal barátságosak, cicával nem tudjuk milyen a viszonyuk, de ilyen fiatalon még bőven összeszoktathatók velük is, vagy nyuszival, bármivel. Benti tartással szeretnénk őket örökbeadni egy-egy szerető, felelelős gazdinak. 10 és 15 óra között a hét bármely napján látogathatók” – írták a HEROSZ Facebook-oldalán.
Bővebben: +3630 3671393 vagy budapestiallatotthon@gmail.com