Szerkesztőségünkhöz olvasói levél érkezett, amelyben a Körte utca útburkolatának hiányosságaira hívta fel lakos társunk a figyelmet. Kollégáink a helyszínre érkezve több ponton is szemrevételezték az utcát.
Beszámolójuk alapján a kicsinyke utca több pontján is hiányos a járda szakasza, azonban egy ilyen szintkülönbségekkel és domborzati nehézségekkel ellátott útszakaszon ez különösen nagy kihívást jelent. Mivel a zsákutca méretéből adódóan nem bonyolít jelentős forgalmat, ezért érthető, hogy az útfelújítási programnak nem ez a terület volt a fókuszpontja.
A levél külön kitér az útburkolat kritikán aluli minőségére, ám a terepszemle alkalmával az úttest minősége nem tűnt a hivatkozott mértékben rossznak. Viszonyításképpen, az úttest burkolati minősége az érzékszervi vizsgálatok, illetve a gyalogosan és autóval végzett próbautakon is megegyezett a Plébánia utca útburkolatáéval.
Az észrevételeket hálásan köszönjük olvasónknak, amennyiben lesz fejlemény az ügyben, egyből tájékoztatást adunk róla.