Ingyenes 3D nyomtatás workshop a XXII. kerületben

by lantai.oliver

Mindig is érdekelt a 3D nyomtatás, de nem tudtad, hogy kezdjél bele? Most egy olyan workshopról osztunk meg információkat, ahol ingyenesen ismerkedhetünk meg a 3D nyomtatással és tervezéssel.

A szakértők szerint egy évtizeden belül a háztartások kellékévé válik majd a 3D nyomtató, ami jelenleg az iparban könnyíti meg a mérnökök munkáját. Gyorsan elkészíthetik vele az alkatrészek prototípusait anélkül, hogy a komoly előkészületeket igénylő, sokszor több munkahelyen is megforduló hagyományos gyártási folyamatokra várni kelljen. Továbbá rajzokat sem kell többé készíteni, hiszen a 3D modellezett alkatrész közvetlenül a nyomtatóra küldhető minimális előkészítés, úgynevezett “szeletelés” után. Építészek, formatervezők, szerszámtervezők, orvosok és az ékszerészek számára is új távlatokat nyit meg, de majd mutatunk nektek a tanulóinktól származó ötleteket is a workshopon, hogy mi mindenre lehet még használni. Mennyivel egyszerűbb otthon megteremteni tárgyakat pontosan úgy, ahogy mi szeretnénk, mint hosszasan vadászni valamire, ami aztán nem is olyan lesz, mint amilyet megálmodtunk.

Most itt a lehetőség, hogy egy díjmentes workshop keretében megismerkedj a 3D nyomtatással és tervezéssel.

Véleményünk szerint úgy teljes a tanulási élmény, ha a saját magatok által elképzelt dolgokat a tervezés után ki is tudjátok nyomtatni, hogy kézzelfoghatóvá tegyük az elképzeléseiteket.

Így a workshopon mindenkinek biztosítunk lehetőséget a 3D nyomtató kipróbálására.

A workshopról akár az általatok 3D nyomtatott tárgyakkal térhettek majd haza.

A program a februárban induló 3D nyomtatás és tervezés havi díjas tanfolyamunk bemutatója is egyben, amelynek keretében akár laptopot és 3D nyomtatót is hazavihettek a tanfolyam idejére, hogy szabadon alkothassatok akár az otthonaitokban is.

A workshop díjmentes, de regisztrációhoz kötött, a helyek korlátozottak. Itt tudsz jelentkezni: https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSdSmAuk2orEan-SPKhwr8tnGQegF0p0cIYVxOTjUydlfSM9jw/formResponse

Helyszín: ELTE Nagytétényi Kollégiuma (ELTE- Erdős Pál Tagkollégium, 1223 Budapest, Nagytétényi út 162-164.), Olvasó terem (C épület, 1. emelet 102)

A díjmentes workshopok tervezett időpontjai:
2025. 01.17., péntek, 16:00 -17:30 gyermek (kb. 10 éves kortól) + szülő workshop
2025. 01.17., péntek, 18:00 – 19:30 workshop felnőtteknek
2025. 01.18., szombat, 10:00 – 11:30 gyermek (kb. 10 éves kortól) + szülő workshop
2025. 01.18., szombat, 13:00 -14:30 workshop felnőtteknek
2025. 01. 29., szerda, 16:00 -17:30 gyermek (kb. 10 éves kortól) + szülő workshop
2025. 01. 29., szerda, 18:00 – 19:30 workshop felnőtteknek
2025. 01. 31., péntek, 16:00 -17:30 gyermek (kb. 10 éves kortól) + szülő workshop
2025. 01. 31., péntek, 18:00 – 19:30 workshop felnőtteknek
2025. 02.01., szombat, 10:00 – 11:30 gyermek (kb. 10 éves kortól) + szülő workshop
2025. 02.01., szombat, 13:00 -14:30 workshop felnőtteknek

Szeretettel várunk minden érdeklődőt!

SmartZones csapata

Elérhetőség: 30/279-1690, julia@smartzones.hu

Olvasta már?