A Budafoki Dohnányi Zenekar egy élő koncerttel és a koncertről készített felvétellel készül a magyar klasszikus zene napjának, illetve Kocsis Zoltán születésnapjának a megünneplésére. Ennek alkalmából kérdeztük Hollerung Gábort, a BDZ ügyvezető zeneigazgatóját a koncertről, illetve arról, hogy milyen viszonyt ápolt az öt évvel ezelőtt elhunyt Kocsis Zoltánnal.
Ki kezdeményezte ennek az eseménynek a létrejöttét?
A Zeneakadémia és a Nemzeti Filharmonikusok kezdeményezése, hogy Kocsis Zoltán születésnapját a magyar klasszikus zene napjává nyilvánítjuk, és ebből az alkalomból ne egy hangverseny legyen, hanem adott esetben, aki csatlakozik ehhez a gondolathoz, rendezhet koncertet. Valamikor március közepén, még tavasszal kezdődött ennek a szervezése. Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a Klauzál Házban rendezhetünk egy koncertet, egy hangversenyt, amelyet viszonylag könnyűszerrel tudunk ennek a rendezvénynek mindkét aspektusához kapcsolni, hiszen egyrészt ez a magyar klasszikus zene napja, másrészt pedig Kocsis Zoltán születésnapja. Mindkettőhöz Bartók művészetét társítottuk, hiszen nyilvánvaló, hogy Bartók Béla hazánk legnagyobb zeneszerzője, a Kocsis-életműben pedig hihetetlen szerepet játszott Bartók, összkiadást kezdett el, amelyben etalon értékű felvételeket hagyott hátra nemcsak nekünk magyaroknak, hanem az egész világnak. Így született a gondolat, hogy Bartók Csodálatos mandarinja legyen ennek a hangversenynek a középpontjában. A Megérthető zene sorozat logikáját választottam erre, mert a Csodálatos mandarin a nehezebb fajsúlyú Bartók művek közé tartozik. Ezért gondoltam, hogy magyarázatokkal egészítem ki. Május 28-án a Klauzál Házban nyilvános koncert keretében vesszük fel az előadást, amelyet a magyar klasszikus zene napján, május 30-án teszünk elérhetővé a BDZ YouTube-csatornáján.
Milyen volt a kapcsolata Kocsis Zoltánnal?
Nagyon jó kapcsolatot ápoltam Kocsis Zoltánnal, kölcsönösen tiszteltük egymást. Azok közé a zenekarok közé tartoztunk, akiket Kocsis Zoltán nagyon szeretett látogatni. Sokszor volt nálunk, sok közös történetünk van. Többször példálózott is velünk, hogy nálunk, a BDZ-ben milyen könnyen működnek a dolgok. Ezeket persze tudni kell helyén kezelni, hiszen Kocsis Zoltán egyéniségéből is fakadt, hogy a saját munkahelyén keményebb volt és erősebben fejezte ki a rosszallását bármilyen hiba miatt. Vendégeknél mindig elnézőbb az ember, mert a vendégzenekarban mentesül a felelősség alól, ami a saját zenekar esetében nem lehetséges. Magamról is tudom, hogy a saját zenekaromat addig „gyilkolom”, amíg az eredmény olyan nem lesz, mint amilyennek lennie kell. Ezt nem illik a vendégzenekarral csinálni. Jó volt a viszonyunk egymással, ami félig-meddig barátságnak minősült. Ha találkoztunk, mindig volt köztünk egy beszélgetés, amelyben rengeteg információt adott át a zenéről, egy-egy konkrét dologról, ami eszébe jutott a zene által. A diplomakoncertemen mindenkit lehordott, hogy milyen rosszul teljesített, az én teljesítményemre azt mondta, hogy én voltam a legkevésbé rossz, amit, ha érteni akartam, akkor óriási dicséret volt, s valójában tényleg az. Másképpen kellett az ő mondatait értékelni, hiszen zseniális elme, zseniális egyéniség volt, akitől nem volt elvárható, hogy a mi hétköznapi gondolkodásunkat követni tudja, sem az, hogy úgy kommunikáljon, ahogy az ember elvárja. Érdemes volt alkalmazkodni hozzá valamilyen mértékben, mert relatíve sokat kaphattunk ezáltal.
