Budafok közelében találták meg Egressy Mátyás holttestét

by lantai.oliver

A fiatal január 17-én tűnt el, miután nem ment haza egy szórakozóhelyről. Az ügy nagy nyilvánosságot kapott, a másnapig Budapest több pontján felbukkanó, zavartan viselkedő fiút sokan keresték – számolt be az infostart.hu.

Holttestet találtak 2026. február 21-én délután a Duna budapesti, XI. kerületi szakaszán, a Rákóczi hídtól mintegy három kilométerrel délre. Két nappal később, hétfőre bizonyosodott be minden kétséget kizáróan, hogy a január 17-e óta eltűntként keresett 18 éves fiút találták meg – közölte a rendőrség.

Bűncselekményre utaló körülmény nem merült fel, a Budapesti Rendőr-főkapitányság közigazgatási hatósági eljárás keretében, szakértők bevonásával folytatja a körülmények vizsgálatát.

Mint ismert, Egressy Mátyás január 17-én hajnalban tűnt el. Akkor indult el az Ötkert nevű szórakozóhelyről, de nem ért haza. A hír gyorsan terjedt, Facebook-csoportok alakultak, sorra osztották a fiú fényképét, több szervezet és civilek is a keresésére indultak, és nagyon sok jelzés érkezett arról, hogy látták vagy látni vélték a zavartan viselkedő fiatalt. Szóba került az is, hogy a fiú italába esetleg drogot kevertek.

Olvasta már?