Idén is megrendezték a hagyományos fáklyás evezést Kolonics György emlékére, amelyen sportolók, diákok, tanárok, barátok és tisztelők közösen hajtottak fejet a legendás kenus előtt.
A megemlékezés Kolonics György egykori stégénél kezdődött, azon a helyszínen, amely meghatározó része volt a kétszeres olimpiai bajnok és tizenötszörös világbajnok sportolói pályafutásának. A résztvevők itt idézték fel a kivételes sportember életét és örökségét.

A Kolonics György Alapítvány által szervezett fáklyás evezés során a Kis-Duna esti csendjét a vízen ringó fáklyák fénye és az evezők ritmusa tette különlegessé. Az esemény méltó módon állított emléket Kolonics Györgynek, akinek sportolói és emberi példája ma is sokak számára iránymutató.
A Kolonics György nevét viselő, idén fennállásának 50. évfordulóját ünneplő iskola ezúttal is két sárkányhajóval vett részt a megemlékezésen. A hajókban diákok, pedagógusok, barátok és tisztelők eveztek együtt, kifejezve, hogy nemcsak őrzik a legendás kenus emlékét, hanem mindennapjaikban is igyekeznek továbbvinni az általa képviselt értékeket.

Kolonics György emléke immár hosszú évek óta a hagyományos fáklyás evezéssel él tovább a Kis-Dunán, ahol a közösség minden évben együtt tiszteleg a magyar kajak-kenu sport egyik legnagyobb alakja előtt.
Fotó: Facebook – Karsay Ferenc
