A BMTE sem bírt a másodosztály döntetlenkirályával

by gaalt994

A Siófoknak immár 6-ból 6 meccse lett iksz, ezúttal a Budafok volt a partner.

Rosszul indult, jobban folytatódott, majd végül döntetlennel zárult a budafoki futballisták siófoki vendégjátéka a labdarúgó NB II 6. fordulójában. A 10. percben már változtatni kényszerült Boér Gábor vezetőedző, miután Nándori Botond bokáját megtaposták, megsérülő játékosunkat Micsinai Miklós váltotta.

Nándori sérülése azonban nem szegte a fiúk kedvét, néhány pillanattal később egyből vezetést szereztek. A 14. percben Ihrig-Farkas Sebestyén középreadása után a Budafokon lassan túlzás nélkül legendának nevezhető Kovács Dávid lőtt nagy erővel a kapu bal fölső sarkába.

A félidő további része azonban már inkább a Siófokról szólt, a többször is pontatlan budafoki csapat sok feladatot adott a kaput védő Bese Balázsnak, míg egy alkalommal Fótyik Dominik a gólvonalról mentett.

A szünet után lendületben maradtak a Balaton-partiak, aminek az 58. percben egy gól lett a jutalma. Egy sarokrúgás után a védők nem tudtak felszabadítani, a legszemfülesebb Varjas Zoltán volt, aki kíméletlenül a léc alá lőtte a labdát.

A hátralévő időben a Budafok újabb esélyt kapott, amikor a 79. percben a siófoki Kiss Balázst kiállította a játékvezető. Élni azonban ezzel sem sikerült, így végül igazságosnak mondható döntetlen született.

Olvasta már?