„A végtelenbe és tovább!” – űrkutatási versenyt nyertek a Kempelen diákjai

by gaalt994

A Kempelen Polaris néven futó csapat ezzel kiérdemelte, hogy ellátogathasson a hollandiai Noordwijkbe, az Európai Űrtechnológiai Központba.

A Magyar Asztronautikai Társaság szervezésében megrendezett, a Külgazdasági és Külügyminisztérium által támogatott Irány az űr! űrkutatási versenyen magyarországi és a határon túli középiskolások vehetnek részt. A bajnokságot először 2020-ben rendezték meg.

A szervezők ezzel a versennyel szeretnék felhívni a figyelmet arra, hogy az űrkutatás, űrtevékenység minden reál tantárgy tanításához hasznos ismeretanyaggal szolgál. A fizika mellett a kémiát, biológiát, földrajzot, informatikát is érdekessé lehet tenni az űr témakörével.

A háromfordulós megmérettetésen a budafok-tétényi Kempelen Farkas Gimnázium tanulói szerezték meg az első helyet. A Kempelen Polaris névre hallgató társulat jutalma az lesz, hogy idén ők látogathatnak el a hollandiai Noordwijkbe, az Európai Űrügynökség legnagyobb létesítményébe, az Európai Űrtechnológiai Központba.

(A kiemelt kép illusztráció)

Olvasta már?