Adventi program az egész családnak a Klauzál Házban

by gaalt994

Színes gyerekprogramok, az egész család jól érezheti magát.

10:00-13:00-ig advent bronzvasárnapján az ünnepi koncert mellett kézműves vásárral, az ünnepi hangulathoz illő foglalkozásokkal és játszóházi programokkal várjuk az egész családot – promotálja december 5-i programját a Klauzál Ház. A jegyek 2000 Ft-ba kerülnek, ezért cserébe igen széles programpalettát kap a nagyérdemű.

Lesz kézműves vásár, a gyerekeknek játszóház és karácsonyi hangulatú foglalkozások, ahol az egész család jól érezheti magát. Sőt, aki meg is örökítené a pillanatokat, azoknak a Budafoki Fotóklub tagjai szívesen készítenek családi fényképeket a 203-as teremben, ezért ráadásul nem is kell külön fizetni a jegyáron felül.

A szórakozáshoz a zenei aláfestést a Kolompos együttes biztosítja, akik még az 1980-as évek végén tűntek fel a magyar palettán. Később zenés mesejátékokkal bővítették műsorkínálatukat, így csakhamar – az óvodákat követően – megnyíltak a művelődési házak és színházak kapui is a magyar néphagyományokat újszerűen feldolgozó, a közönséget játékba hívó, a felnőtteket is gyakran megnevettető Kolompos együttes előtt. A programok részleteiről itt olvashat.

Olvasta már?