Április közepén lesz az általános iskolai beiratkozás

by gaalt994

A legtöbb általános iskolás sokáig emlékszik arra az őszi napra, amikor először betette a lábát az iskolába. Az elsősök szülei számára azonban ez a nap már hónapokkal korábban feladatot jelent, a beiratkozás ugyanis tavasszal zajlik. Idén Budafok-Tétényben áprilisban lesz, az ezzel kapcsolatos tudnivalókat az önkormányzat már közzé is tette hivatalos oldalán.

Íme, a legfontosabb információk:

A gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a hatodik életévét betölti, tankötelessé válik. A tankötelezettség teljesítése a tanév első tanítási napján kezdődik. A vonatkozó EMMI rendelet értelmében a tankötelezettség megkezdésének feltétele, hogy a gyermek értelmi, lelki, szociális és testi fejlettségének állapota elérje az iskolába lépéshez szükséges szintet. A gyermek felvételéről az intézményvezető dönt.

A 2021/2022-es tanítási évre történő iskolai beiratkozások megszervezésére – figyelemmel az országos járványügyi helyzetre – az alábbiak szerint kerül sor:

  • Az általános iskolai beiratkozás időpontja 2021. április 15. és 16. napja.
  • A szülők, gondviselők a beiratkozó gyermek körzetes iskoláját az alábbi keresőfelületen találják meg.
  • Ha a szülőknek nincs ettől eltérő szándéka, a kötelező felvételt biztosító körzetes iskola a gyermeket hivatalból felveszi. Az iskolával való kapcsolatfelvételre a telefonos, elektronikus megkeresés javasolt, az adategyeztetés az elektronikus KRÉTA-rendszeren keresztül történik. A KRÉTA-rendszer működéséről és a beiskolázás részleteiről az iskolák honlapjai adnak tájékoztatást. Ha a rendkívüli helyzetben az elektronikus adategyeztetésre semmilyen formában nem nyílik lehetőség, a beiratkozáshoz szükséges dokumentumok bemutatására, a 2021/2022-es tanév kezdetekor személyesen is sor kerülhet a körzetes iskolában. Fontos, hogy az általános iskolai beiratkozáshoz szükséges dokumentumokat, nyomtatványokat mindkét törvényes képviselő aláírásával ellátva kell benyújtani.
  • Az adott évben tanköteles korba lépő sajátos nevelési igényű gyermeket a szakértői véleményben kijelölt iskola hivatalból felveszi.
  • A nemzetiséghez tartozó jelentkezőt – ha a felvételi követelményeknek megfelel – a nemzetiség nyelvén vagy a nemzetiség nyelvén és magyarul tanító iskolába, tagozatra, osztályba, csoportba fel vagy át kell venni.
  • Magyar állampolgár engedély nélkül folytathat tanulmányokat külföldön és tankötelezettségét külföldi nevelési-oktatási intézményben is teljesítheti. A tanköteles tanuló tanulmányainak külföldön történő folytatását – a tanköteles gyermek nyilvántartása céljából – be kell jelenteni az Oktatási Hivatalnak.

A tankötelessé váló gyermekek beiratkozásáról szóló részletes tájékoztató a körzetes intézmények, valamint a Dél-Budai Tankerületi Központ honlapján egyaránt elérhető és megtekinthető.

Olvasta már?