Átadták a Magdolna Udvart: új kulturális központja lett a kerületnek

by nora.farmosi

Programsorozattal ünnepli idén a kerület napját Budafok-Tétény három hétvégén keresztül. A rendezvények június 19-én a Magdolna Udvar kulturális központ átadásával kezdődtek, amelyet Budafok központjában, az egykori városháza helyén alakítottak ki.

Karsay Ferenc polgármester nem mindennapi eseménynek nevezte az új kulturális intézmény átadását, hiszen 2021-ben a járvány miatt nem voltak kulturális események. A kerületnek a vírushelyzet  miatt okozta nehézségek ellenére is stabil maradt a költségvetése, egyetlen egy beruházást sem kellett leállítani, erre bizonyíték a Magdolna Udvar átadása, emelte ki beszédében a polgármester.  Az intézménynek a Kossuth Lajos utca 24. szám alatti épület ad otthont, ahol kortárs kiállításokkal, fotótárlatokkal, helytörténeti kiállításokkal és kézműves családi programokkal kínálják meg a kerület lakosait.

A Magdolna Udvar a Klauzál Gábor Budafok-Tétényi Művelődési Központ tagintézményeként működő épülete, amely abból a célból jött létre, hogy a kerület valódi közösségi terévé, találkozási pontjává váljon, és ismeretszerzési és szórakozási lehetőséget adjon a kerület lakosainak. Az új kulturális épület a főváros TÉR_KÖZ pályázatának és Budafok-Tétény támogatásának segítségével valósult meg, összesen 400 millió forintból.

„Régi adóságunk volt a helytörténeti gyűjtemény, amely Budafok hagyományainak megőrzését tűzte ki célul. A kiállítás létrejöttében a kerületi lakosok segítettek a begyűjtött értékes tárgyaikkal. A helytörténeti gyűjtemény kiállítása mellett a kortárs képzőművészet is folyamatos bemutatkozási lehetőséget kap”- mondta Karsay Ferenc polgármester.

A megnyitón Garbóczi László helytörténész arról beszélt, hogy az épület 1928-ig szolgált a kerület városházaként, és később is a köz érdekeit szolgálta. Nevét Horthy Miklós kormányzó felesége nevéről kapta, Purgly Magdolnáról, aki egész életében szívén viselte Budafok sorsát, több szociális jellegű kezdeményezést indított el a kerületben, amellyel a rászorulók élethelyzetén segített. 1932-ben kapta az egykori Templom utca a Magdolna utca nevet.

Filotás Viktória, az ÁRTÉR Művészeti Egyesület elnöke ismertette, hogy az egyesület 16 éve működik és különleges lehetőséget kaptak azzal, hogy egy éven keresztül mutatkozhatnak be a művészek a kortárs galéria kiállítóterében.

A megnyitó beszédeket követően a nemzeti színű szalag átvágásával átadták az új kulturális intézmény épületét.

0

Olvasta már?