Beleszólna abba, kiket tüntessen ki Budafok-Tétény? Itt a lehetőség!

by gaalt994

Március végéig várják a javaslatokat.

Budafok-Tétény önkormányzata idén is díjazza azokat, akik példamutató tevékenységükkel segítik közösségünk fejlődését, kiemelkedőt alkotnak kerületünkben – tette közzé az önkormányzat, akik hozzátették, hogy a járvány okozta nehézségek okán a 2021-es évet érintően javasolják azok jelölését, akik a pandémiás helyzettel összefüggésben segítették a kerületet.

Ezúttal is a megszokott díjakat osztják ki, így lehetőség van „jelölteket állítani” a díszpolgári kitüntetésre, a Szabó Gyula-díjra, a Záborszky Nándor-díjra, az év budafok-tétényi vállalkozója díjra, a Gráf Antal-díjra, a Tóth József-díjra, a Mihalik Sándor-díjra, a Katona Péter-díjra, a Munkácsy Károly-díjra, a Zakariás József-díjra és a Dr. Bálint béla-díjra is.

A jelöltek leadásának határideje minden kitüntetés esetében egységesen március 31-e, ennek mikéntjéről, illetve az egyes díjak kritériumairól az erről szóló felhívásban írt részletesen az önkormányzat.

Olvasta már?