Bevették a magyarok Marosvásárhelyt a román választásokon

by gaalt994

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke szerint jó eredmények születtek a vasárnapi romániai helyhatósági választásokon, és ezekkel már bátran lehet készülni a parlamenti választásokra.

Kelemen Hunor hétfőn elmondta, négy megyei önkormányzat vezetését nyerték el, és bár a polgármesterek esetében még nincsenek végleges adatok, az már most látszik, hogy az RMDSZ jobban szerepelt, mint az előző ciklusban – olvasható az MTI-n.

Kiemelte, hogy Marosvásárhelynek megint magyar vezetője lesz, miként Gyergyószentmiklósnak és Szászrégennek is, Szatmárnémetit pedig sikerült “megőrizni”.

A részvételről azt közölte, hogy ez általában az országos trendeket követte, kivéve Maros megyét, ahol magasabb volt és Szatmár megyét, ahol alacsonyabb.

Emlékeztetett, december 6-án lesznek Romániában a parlamenti választások. Úgy fogalmazott, hogy az erős önkormányzati jelenléthez hozzá kell tenni az erős parlamenti frakciót is, mert “így lesz teljes a kép”.

Az már most látszik, hogy a román belpolitikában lesz egy erős átrendeződés, és a Nemzeti Liberális Párt, valamint a Mentsük Meg Romániát Szövetség veszi át a hatalmat. Ez azt is jelenti, hogy a Szociáldemokrata Párt “még talpon marad”, de visszaesik – fűzte hozzá Kelemen Hunor.

-MTI-

Olvasta már?