Budafok-Tétény ismét gyönyörű májusfát kapott

by nora.farmosi

A Kőfejtők parkjában lobognak a színes szalagok a fiatalság tavaszi örömünnepén.

A Baross Gábor-telepen már több éve hagyomány a májusfaállítás. A Baross Gábor Telepi Polgári kör örökös és tiszteletbeli elnökének, kerületünk díszpolgárának, Pelikán Imre bácsinak a nevéhez fűződik az első ilyen rendezvény, amit azóta is minden évben megrendeznek a Kőfejtők parkjában.

A műsor kezdéseként Imre bácsi kedvenc nótáját, a “Szeretnék május éjszakán letépni minden orgonát” című dalt hallgathattuk meg, a tárogatósok, a Bikahang Kórus és a Bukovinai Székely Népdalkör előadásában. Ezután a Baross Gábor Általános Iskola diákjaitól tudtunk meg többet a májusfaállítás népszokásáról.

Több ízben hallhattuk aztán a tárogatókat,  a többi között a közelgő anyák napja tiszteletére is előadtak néhány szerzeményt. A közös májusfaállítás után pedig a Kőfejtő park túloldalán található Kőfejtő emlékműnél zajlott a kőfejtők tiszteletére tartott megemlékezés, mely Monostoriné Szeleczky Gabriella beszédéből, Pollák Miklós énekéből és a legvégén a koszorúzásból állt.

Olvasta már?