Gamer Symphony – Game Music Show: videójátékok dallamaival áll színpadra a BDZ!

by nora.farmosi

Májusban egyedülálló, látványos koncertshow-t ad a Budafoki Dohnányi Zenekar: a legnépszerűbb videójátékok jól ismert dallamait hallgathatjuk élőben, kisebb-nagyobb áthangszereléssekkel az MVM Dome-ban.

Gamer Symphony – Game Music Show az elnevezése a BDZ legújabb koncertjének, amit május 13-án adnak az MVM Dome-ban. A legnépszerűbb videójátékok zenéivel állnak színpadra, amihez hasonlót még nem csinált magyar zenekar. Hollerung Gábort, Liszt Ferenc-díjas karmestert és a zenekar ügyvezető zeneigazgatóját a pcguru.hu kérdezte a koncerttel kapcsolatban. A kérdésükre Hollerung Gábor elmondta, hogy az ötlet a rendkívül sok kérés miatt született meg bennünk, mivel már jó ideje bombázták őket azzal az ötlettel, hogy érdemes lenne a videójátékok zenéjéből koncertet csinálni. Ezek a zenék gyakorlatilag minden szempontból felveszik a versenyt a filmzenékkel.

“A legnépszerűbb játékokról, azok leghíresebbnek gondolt zenei részleteiről nagyok sok emberrel egyeztettünk a zenekaron belül, illetve a produkcióban részt vevő partnereinkkel. Ortutay Réka kollégám, aki eddig nem ismerte a gamervilágot, beleásta magát a játékokba, a zenékbe, előválogatott, aztán az általa elém tárt merítésből én választottam ki végül azokat a zenéket, amiket terveim szerint műsorra tűzünk. A végső lista attól is függ, mihez tudunk megfelelő kottákat beszerezni, illetve mi magunk kottát alkotni. Aki ért hozzá, és megnézte az összeállításunkat, az egyetértett abban, hogy a jelenlegi koncertműsorunk a gamerzenék legnépszerűbb gyöngyszemeit tartalmazza” – mondta a zenekar vezetője a pcguru.hu-nak.

Az interjúból az is kiderült, hogy a Tetris, a The Last of Us, a The Witcher, a Final Fantasy, az Assassin’s Creed, a Mortal Kombat és a Halo sem maradhat ki a színes repertoárból! Gamereknek kötelező!

A jegyek már kaphatók az eseményre ITT

Helyszín: MVM DOME.
Időpont: 2023. május 13. 19:00.

Olvasta már?