Családi komposztnap Budafok-Tétényben!

by nora.farmosi

A hétvégi rendezvény célja, hogy megismertessék a gyerekekkel, illetve a velük érkező felnőttekkel a komposztálást, és kedvet adjanak ahhoz, hogy otthon is végezzék ezt a tevékenységet.

A Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. és Budafok-Tétény önkormányzata 2023. október 14-én, szombaton 10–16 óra között rendezi meg a családi komposztnapját, ahol a komposztálás témáját játékok segítségével, több oldalról járják körbe. Izgalmas és érdekes programokkal várják a gyerekeket, például hulladékok, valamint növények felismerésével, szétválogatásával, a komposztáló összerakásának bemutatásával. Emellett a gyerekek képzett szakemberek segítségével megismerhetik a komposztálóban található élőlényeket.

A felnőtteket komposztálási szaktanácsokkal látják el, bemutatják a komposztálókat, valamint közösségi komposztálással kapcsolatos előadást is meghallgathatnak az érdeklődők.

Ezen a napon lehet előzetesen regisztrálni a jövő tavaszi komposztládaosztásra is a kertesház-tulajdonosoknak.

A komposztládaosztás a Részvételi Költségvetés keretében valósul meg.

Helyszín: Herman Ottó Konferencia Központ, 1223 Bp., Nagytétényi út 190.

Időpont: 2023. október 14., szombat 10-16 óra között.

Olvasta már?