Daróczi Csilla ügy: Az önkormányzat nyilatkozatban cáfolja és egészíti ki a 24.hu cikkében megjelent állításokat

by gaalt994

Idén február elején a Partizán videóriportja fogalmazott meg olyan vádakat a XXII. kerületi Család- és Gyermekjóléti Központ vezetőjével, Daróczi Csillával szemben, mint például hivatali visszaélés és csalás. Aztán fény derült arra is, hogy az általa bemutatott, a Debreceni Egyetemen szerzett doktori fokozatát igazoló dokumentum hamisítvány, és sosem szerzett doktori címet. A Debreceni Egyetem feljelentést tett az ügyében.

Február 13-án Karsay Ferenc polgármester lemondásra szólította fel Daróczit. Majd Budafok-Tétény képviselő-testületének február 20-i ülésén egy öttagú ideiglenes vizsgálóbizottság felállításáról döntöttek a képviselők, melynek elnöki tisztét Kerekes Gábor (Momentum) kapta meg.

Szeptember 10-én Budafok-Tétény képviselő-testülete egyhangúlag elfogadta a Budafok-Tétényi Család- és Gyermekjóléti Központ működését vizsgáló bizottság jelentését, de kifogásolták létrejöttének körülményeit. A képviselők egyetértettek abban, hogy a feltételezhető visszaélések egy részét rendőrségi feljelentés kell kövesse, míg az adminisztrációs hiányosságokat belső vizsgálat keretében vizsgálják tovább.

A 24.hu egy írásuk szerint zárt ülésről származó dokumentum kapcsán közölt cikket, amely után mi is megkerestük az önkormányzat sajtóosztályát. Kérdéseinkre válaszul egy nyilatkozatot küldtek részünkre, amit alább változtatás nélkül közlünk.

NYILATKOZAT

A 24.hu 2020. 09. 29. napján Daróczi Csilla ügyében megjelent cikke igen egyoldalúan, és néhol tévesen fogalmaz.

1) A momentumos elnök 24.hu által idézett jelentését a bizottság nem fogadta el.

2) A bizottság további vizsgálatokat kért a feltárt visszaélések ügyében, illetve a DK és MSZP által eltussolt, korábbi vizsgálatok ügyében. Ám ezt a javaslatot momentumos elnök visszautasította.

3) Daróczi Csillát még 1996-ban a baloldali önkormányzat vette fel a pozícióra. Nem ellenőrizték a hamisított doktori címét igazoló dokumentumot. Daróczi Csilla férje a helyi MSZP akkori alelnöke volt, akivel swinger klubot is üzemeltettek. Esküvői tanújuk pedig az a Perlai Zoltán volt, aki 2008-ban az önkormányzat Pénzügyi Ellenőrző Bizottságának MSZP-s elnöke volt, és aki kétszer is megakadályozta, hogy a jelenlegi vizsgálattal megegyező vádak alapján vizsgálat indulhasson Daróczi Csilla ellen. Perlai akkor úgy fogalmazott, hogy „a bejelentés túl személyeskedő” és nem tartotta „méltónak” az ügy kivizsgálását, sőt úgy érezte, hogy egy ilyen vizsgálat nem tartozik az Ő és a bizottsága hatáskörébe.

4) A 2020-ban indult vizsgáló bizottságába a DK ugyanezt a Perlai Zoltánt delegálta tagnak, viszont sem Ő, sem a momentumos alelnök nem tartotta fontosnak vizsgálni, hogy Perlai korábban miért utasította el a vizsgálatok megindítását, illetve a korábban megfogalmazott vádakat.

5) Karsay Ferenc polgármester tett feljelentést a vizsgálat eredménye alapján, nem a momentumos vizsgálóbizottság elnöke, vagy a bizottság tagjai.

6) A bizottság tagjai a fent említett feljelentéssel egyidejűleg tettek feljelentést a bizottsági elnök, a momentumos Kerekes Gábor tevékenységét érintő, megegyező súlyú, az eljárás során elkövetett bűncselekmények gyanúja miatt. A jogsértések gyanúját felvető események némelyikében a DK önkormányzati frakciójának vezetője, Perlai Zoltán is közreműködött.

7) A vizsgálóbizottság elnöke, Kerekes Gábor, nem csak önkormányzatunk egyik képviselője, de a Momentum frakcióvezetője, a képviselő-testület átláthatósági tanácsnoka és az ő feladata a fővárosi és helyi beruházások felügyelete is. Kerekes Gábornak tehát ilyen felelős pozíciókban kell felügyelnie a törvényességet, így jóval nagyobb súlya van annak, ha jogsértő módon jár el, és nem rúghatná fel a demokratikus működés, illetve az eljárási rend szabályait.

8) Kerekes Gábor úr nem először érintett szabálytalan eljárásban. 2003-ban a Miniszterelnöki Hivatal által kiosztott közpénzek ügyében a rendőrség többek között egy 150 milliós támogatás miatt nyomozott, amit a Kerekes Gábor vezette Mavip Kft. kapott, és a gyanú szerint több szabályt és a közbeszerzési rendet súlyosan sértett.

9) Daróczi Csilla a XXII. kerületi család- és gyermekjóléti központ igazgatói posztjáról való távozása után szinte azonnal új állást kapott a Momentum-DK-MSZP és Karácsony Gergely által vezetett Fővárosi Önkormányzattól: A Kamaraerdei Úti Idősek Otthona Rupphegyi utcai telephelyének vezetője lett.

(A kiemelt kép a február 20.-i ülésen készült, amikor döntöttek a bizottság felállításáról)

Olvasta már?