Egy játszótér is megújul az 59 milliós budafoki projekt során

by gaalt994

Folyamatban vannak a Mézesfehér utcai felújítások, melyek a Részvételi Költségvetés keretében valósulnak meg. Egyes munkálatok kivitelezése már megtörtént, de a környékbeliek további fejlesztésekre is számíthatnak.

Április 14-én zárult le a Részvételi Költségvetés első éve, melynek során több, mint 360 ötlet gyűlt össze. Ezek közül 2 szavazási fordulóban, mintegy 10400 voks alapján kerültek ki a győztes javaslatok.

A pályázó ötletek között voltak rendezvények, sportfejlesztések, kulturális programok, játszóterek, kutyákkal kapcsolatos aktivitások, kertmozi és közlekedési fejlesztés is. Ezek közül választhatott a lakosság, hogy kerületrészenként mely projektek kapják meg a rendelkezésre álló 100-100 millió forintot. Budafokon volt a legnagyobb az aktivitás, az ötletek közel 60%-át az itt lakók nyújtották be – itt három győztes koncepció valósulhat meg.

Ezek egyike a Mézesfehér utcai projekt, amelynek során a hátsó sétányon a közvilágítás karbantartása, a fák ápolása, illetve valamennyi közösen előirányzott sétány-, útburkolat- és támfaljavítási munka már megtörtént. Ezen kívül az utcában új parkolóállásokat festettek fel, az egyik lépcső mellé pedig új korlát került – összegezte az eddigi fejlesztéseket Budafok-Tétény Önkormányzata.

Hátravan még azonban az utcában található játszótér korszerűsítése, amelybe az önkormányzat folyamatosan bevonja az ötletgazdákat is. A tervek szerint lesz a játszótéren új lépcső, rámpa és ivókút, homokozóval egybeépített kisház, öntött-gumiburkolatos felületre telepített játszóvár, lengő-és rugós fészekhinta, illetve egy sütögető pihenő tér asztallal és padokkal. Ezek mellett tervben van egy kisebb méretű street workout pálya, streetball-pálya, a későbbiekben pedig egy ping-pong asztal elhelyezése is.

A játszótér tervét rövidesen véglegesíti a megbízott tervező, a kivitelezésre vonatkozó beszerzést pedig várhatóan még idén lebonyolítják . A Mézesfehér utcai projekt megvalósítására az önkormányzat összesen 59 millió forintot biztosít.

Olvasta már?