Ezüstérem, nagyon fájó ezüstérem

by szorenyi6104

A kosárlabda NB I/B Zöld csoportjának döntőjében az 5. mérkőzésen a vendég Miskolc 77-70-re nyert a Budafok ellen, ezzel ők a bajnokok, és jutnak fel a Piros csoportba.

A képlet egyszerű volt a vasárnapi hazai meccs előtt, aki nyer, bajnok. Jól indult a találkozó Szántó Levi remek zsákolásával, hogy abban a percben megsérüljön, így megszűnt a légelhárítás a hazaiak palánkja alatt.

Ez meglátszott a derbin, végig a Miskolc járt előbb, bár a Budafoki KK olykor átvette a vezetést, de csapatjátékban egységesebbnek tűntek a vendégek. A félidőben 37-30 volt oda.

A második félidőt egy elszánt rohammal kezdte a Budafok, feljöttek egálra, és a két csapat itt is ragadt, mégis egy-egy lépéssel a MEAFC volt rendszerint előbbre. Pedig volt olyan pillanat, amikor a hazaiak 3 ponttal “megléptek”, de az előny növelése helyett jöttek a védekezési hibák, majd az erőlködések.

Írhatnánk, hogy a bírók, meg a tét nagysága, de mindenhez jobban alkalmazkodtak a miskolciak, nem sokkal, csak pont annyival, hogy övék legyen a bajnoki aranyérem.

A budafoki legényeknek még maradt egy pótvizsga, amelyen kiharcolhatják a feljutást. A Piros csoport 13. helyezettje, a Veszprém lesz az ellenfél, kuparendszerű osztályozót játszanak, magyarán két mérkőzés, és 1:1 esetén a kosárkülönbség dönt.

Olvasta már?