Felőrölte a Honvédot, újra bennmaradó helyen áll a Budafok

by gaalt994

Csizmadia Csaba együttese vezetett, aztán mégis hátrányból kellett felállnia. A hajrában a szezon talán legjobb 20 percét hozta a BMTE.

Alsóházi kettős rangadót hozott az OTP Bank Liga 21. fordulója, a tabella (forduló előtti állás szerinti) utolsó 4 helyezettje egymás ellen játszott. Pénteken az Újpest hazai pályán 1-0-ra verte a Diósgyőrt, szombat este pedig a Budafok vendégeskedett a Honvédnál.

 A mérkőzés minden túlzás nélkül hatpontos rangadó volt; a 22 ponttal még bennmaradó Honvéd ugyanis egy esetleges győzelemmel jelentős előnybe kerülhetett volna a 20 egységével már éppen kieső XXII. kerületiekkel szemben.

Az első negyed óra összes izgalma a kispesti kapu előtt zajlott le; előbb Tujvel egy határozott kivetődéssel kaszálta el (szabályosan) Zsórit, majd Szabó Mátét kellett ápolni, ám az U-válogatott szélső szerencsére folytatni tudta.

A következő összefoglalóba kívánkozó pillanat már egy gól volt; a 28. percben a Budafok jutott szabadrúgáshoz a Honvéd kapujától nagyjából 23 méterre. Az ítélet-végrehajtó Kovács Dávid volt, aki csapatkapitányhoz – no meg a rögzített helyzetek elsődleges felelőséhez – méltó módon tekerte el a labdát a sorfal fölött, Tujvel kapus pedig olyan dermedve nézte a lövést, mintha reggel óta kint állna a -6 fokban, 0-1.

Pár perccel később viszont minden budafoki szurkoló agyába bevésődött, hogy a kis gól is ugyanannyit ér, mint a nagy; a Honvéd a semmiből egy szabadrúgás utáni flipperparti után Gazdag szemfülességének köszönhetően egyenlített, 1-1.

A kispesti üzlet aztán beindult, a 40. percben egy indítás után Bőle Lukács klasszis megoldással fordult le a budafoki védőről, jó helyzetből leadott lövése pedig Póser kezei között a hálóba süvített, 2-1. Bár nem ildomos a pálya másik végén történt eseményekre fogni Bőle gyönyörű gólját; azért egyvalamit jegyezzünk meg. Valószínűleg nincs ember a stadionban (és nem csak a zártkapu miatt), aki tudná, hogy fél perccel korábban Szabó szabályos becsúszása után miért a Honvédnak ítélt szabadrúgást Solymosi játékvezető. Az első félidő ezzel véget is ért, kispesti vezetéssel tértek pihenőre a csapatok.

A második félidő elején aztán egy az egyben visszaadta a sors, amit Gazdag góljánál elvett. Kovács a tizenhatos oldaláról nagyszerűen tekert kapura egy szabadrúgást, amely a kapufáról az arra ténfergő Szendreire pattant, a hálóba akadó Tujvelnek esélye sem volt menteni, 2-2.

A 69. percben újra a BMTE alakított ki gólhelyzetet; Szabó visszagurítása után Takács pokoli erővel lőtt kapura, Batik azonban kiválóan helyezkedve blokkolta a lövést, így sajnos nem derült ki, hogy a finoman szólva sem makulátlan Tujvel mit kezdett volna a kísérlettel.

A hajrában szétszakadt a pálya, mindkét csapat vezetett akciókat, a Budafok többet, és talán veszélyesebbeket is. A 85. percben Ihrig-Farkas egy csellel úgy fűzött be két Honvéd-védőt, hogy azt bármelyik falusi diszkó önjelölt királya megirigyelné, lövésénél azonban nagyszerű reflexszel zárta lábait Tujvel, aki ezzel a meccs legnagyobb védését mutatta be.

Az utolsó percekben látszott, a Budafok akarja jobban a győzelmet, az a fránya jég azonban nem akart (harmadszor is) megtörni. A megérdemelt győztes gól a hosszabbításra maradt, ismét egy kipattanó kötött ki a kapuban. Kulcsár remek szöktetése után Zsóri kapufát lőtt, a lecsorgót pedig a drámai győztes gólok felelőse, Ihrig-Farkas Sebestyén könnyedén pofozta a hálóba, 2-3.

75 perc kiegyenlített játék és negyed óra kíméletlen ostromfoci végül elég volt a győzelemre; a Budafok így megérdemelten mozdult el a kiesőzónából, és cserélt helyet a Honvéddal.

Olvasta már?