Harmadik próbálkozásra megoldódhat a Budaörsi Reptér ügye

by gaalt994

Az intézmény a budafok-tétényi önkormányzattal való tárgyalások nyomán már kétszer is módosítási kérelmet adott le a repülési rendjét illetően, azt azonban mindkétszer visszadobták az illetékes légügyi hatóságok. A polgármester szerint a harmadik verzió jobb esélyekkel indul.

Ismét online fogadóórát tartott Karsay Ferenc, ahol újra előkerült a hasonló polgármesteri bejelentkezések már-már notóriusan visszatérő témája: a Budaörsi Repülőtér kérdésköre. Az ügyben több kérdés is érkezett, ami nem meglepő, tekintve hogy a tavasz lévén hamarosan indul a repülőszezon.

A Budaörsi Repülőtér okozta zajszennyezés főleg Erdődűlő és környékének térségében jelent kellemetlenséget. Ebből kifolyólag a reptér vezetése és a budafok-tétényi önkormányzat már többször tárgyalt egymással, hogy egy olyan reptéri rendet dolgozhassanak ki, amely a budafok-tétényi lakosok nyugalmát is biztosítja. Ezt természetesen a reptér vezetése teheti meg, akiknek a reptéri rend módosítására irányuló javaslatát a Légügyi Hivatal bírálja el.

Ilyen módosítási javaslatot korábban már kétszer is leadtak, azonban a hatóság egyiket sem fogadta el. A fogadóórán a polgármester arról számolt be, hogy tegnap elindult a harmadik kör: a reptér újabb tervet juttatott el Karsay Ferenchez és természetesen a Légügyi Hivatalnak. Ez a verzió várhatóan jobb esélyekkel indul, mint elődei, hiszen az Innovációs és Technológiai Minisztérium illetékes tárcájával való egyeztetéssel született meg. Ennek a reptéri rendnek az elfogadásáról hamarosan dönteni fog a Légügyi Hivatal.

Ami biztos, hogy a lobbitevékenység erős, hiszen Karsay Ferenc polgármesteren kívül Németh Zsolt és Molnár Gyula országgyűlési képviselők, valamint a szomszédos XI. kerület polgármestere, László Imre is folyamatosan dolgozik az ügyön.

(A kiemelt kép illusztráció)

Olvasta már?