Hátrányból fordított a Budafok

by gaalt994

Az elmúlt három meccsen gyűjtött 9 pont megmentheti a szezont, de kiengedni még nagyon korai lenne.

Vert helyzetből tudott felállni a Szentlőrinc otthonában a Budafoki MTE, amely 32 pontjával immár 16. a labdarúgó NB II tabelláján. Csizmadia Csaba együttese komoly lendületet vett az elmúlt hetekben, legutóbbi három mérkőzésén győzni tudott, ezzel sikerrel elmozdult a kieső helyekről.

Vasárnap a Szentlőrinc vendégeként Erdélyi góljával került hátrányba a BMTE a 20. percben, de még a szünet előtt jött a válasz, Szabó az utolsó pillanatokban egyenlített. A második félidőben ismét ő volt eredményes, 57. percben elért találatára pedig már válasz sem érkezett.

A Budafok pedig akár lendületben is maradhat, hiszen a következő fordulóra már a hét közben sor kerül. Ezúttal hazai pályán bizonyíthatnak a fiúk, a jelenleg 8. helyezett Pécs látogat a Promontor utcába.

Olvasta már?