Hellinger Katalinnal, a BKSE technikai vezetőjével beszélgettünk

by talastunde

A Budafoki Kézilabda Sportegyesület hét utánpótlás- és egy felnőttcsapatával nagyon sok budafoki lánynak ad lehetőséget a rendszeres mozgásra, és a kézilabdasportág helyi szintű népszerűsítésére. Korábbi cikkünkben Apáti Anikóval, az egyesület elnökével beszélgettünk. Ez alkalommal pedig Hellinger Katalint, az egyesület utánpótlásának technikai vezetőjét mutatjuk be. 

Mióta tagja az egyesületnek?

2001 óta vagyok az egyesületnél, 11 évesen kezdtem el kézilabdázni. Ötödik osztályos voltam, amikor egy osztálytársam elhívott, hogy jöjjek el én is, és próbáljam ki az edzést. Személyes motiváció is hajtott, mivel anyukám a Fradiban kézizett. 25 éves koromig játszottam aktívan, egy térdsérülés után hagytam abba a versenyszerű sportolást. Ezt követően maradtam a csapatnál félállásban technikai vezetőként, egy éve pedig főállásban töltöm be ezt a pozíciót az utánpótlásban. Emellett besegítek a legkisebb korosztály edzéseinek megtartásában, és az egyesület által tartott Kézilabda az Iskolában Program lebonyolításában.

Jelenleg az U13-as csapat mérkőzésén is jelen van. Mi a feladata?

Az utánpótláscsapataink hazai mérkőzésein jelen szoktam lenni. Feladatom, hogy biztosítsam a fordulók zökkenőmentes lezajlását. Amikor tehetem, kilátogatok a BKSE mérkőzéseire, és szorítok a csapatok sikereiért.

Mi a dolga az utánpótlás technikai vezetőjének?

A nevezésekhez, versenyszereplésekhez kapcsolódó feladatok ellátása, például a versenyengedélyek kikérése, a sportorvosi vizsgálatok megszervezése és lebonyolítása, a leigazolások és az átigazolási ügyek intézése. Ezen felül adminisztratív feladatok ellátása, nyilvántartások vezetése. Nagy segítségemre van Sain-Kercsula Vivien, az egyesület elnökhelyettese és egyben az U19-es és felnőttcsapatunk technikai vezetője. Sokat tanultam tőle, mert évek óta ezeket a feladatokat látja el.

Hogyan látja, a fiatal gyerekek milyen motiváció hatására választják a kézilabdát?

A kicsiknél a mozgásigény, a labdázás szeretete elsődleges szempont, illetve a szülők hatása is nagyon befolyásoló tényező. Fontos még számukra a biztonságos környezet, a barátságos és befogadó közeg, valamint az edző személye. A Kézilabda az Iskolában Program által több kerületi iskolában jelen vagyunk, amellyel a kézilabdát népszerűsítjük. A célunk az, hogy nemcsak Budafokon, hanem a szomszédos kerületekben is kibővítsük a lehetőségeinket. Nagyon büszke vagyok Apáti Anikóra, az egyesület elnökére, mert szerencsém volt közelről végigkísérni az egyesület fejlődését a kezei alatt. Az, hogy a BKSE jelenleg így működik, nagy részben az ő érdeme. 

A gyerekek esetében milyen gyakori elfoglaltságot jelentenek az edzések? 

Az utánpótláscsapatainknak 2-4 edzése van hetente, ezek másfél óra időtartamúak. A versenyengedéllyel rendelkező játékosok bajnoki mérkőzésen is részt vesznek, többnyire kéthetente, hétvégén.

Előfordult már, hogy egy játékos magasabb színvonalú csapatba került?

Igen, volt ilyen, a Ferencváros és a Szent István SE csapata is igazolt át tőlünk játékosokat, bármikor megtörténhet, hogy egy ügyes játékosunk elkerül egy magasabb színvonalú csapatba.  

Fotók: huszonketto.hu


Olvasta már?