Idegenben arattak meglepetésgyőzelmet a budafoki kosarasok

by lantai.oliver

A budafoki kosárlabdacsapat 3-1-es összesítéssel jutott az elődöntőbe a Százhalombatta ellen. A negyeddöntős siker után csütörtökön Baján kezdtük a rájátszás második körét. Az alapszakaszban nem tudtuk legyőzni az újoncot, itt volt az ideje javítani!

 Kevesebb, mint egy héttel battai győzelmünk után ismét pályára lépett csapatunk, a tét itt már a döntőbe jutás – írta a Budafoki Kosárlabda Klub hivatalos oldalán.

Nos, a pályahátrány ellenére 20 pontot vertünk jóval esélyesebb elenfelünkre, ráadásul idegenben.

A végeredmény: Baja-Budafok 59-79.

Csapatunk legjobbja Bagó Martin lett 20 ponttal, 9 lepattanóval és 4 gólpasszal.

Ellenfelünk az alapszakasz második helyén végzett: oda-vissza legyőztek minket az évad korábbi szakaszában. Október 31-én látogattunk a Dr. Pósta Sándor Sportcsarnokba, ahol 7 pontos vereséget szenvedtünk az akkor még légiós nélkül felálló bajaiak ellen. A visszavágóra február 6-án került sor otthonunkban, ahol talán a szezon legkellemetlenebb vereségét szenvedtük el, hazai pályán esélyt sem hagyott ellenfelünk és súlyos, 26 pontos verést mért ránk. Már csak ez a két eredmény is mutatja, mennyire erős csapattal néztünk farkasszemet csütörtökön, de a döntőbe jutásnál aligha kell nagyobb motiváció a fiúknak.

Jelezzük a budafoki sportrajongóknak, hogy május 2-án este (19:30) „kötelező” a megjelenés Budafokon, hiszen jön rögtön a második meccs, ahol hazai pályán szeretnénk sikert aratni!

Szurkoljunk ebben a párharcban még a megszokottnál is többen a fiúknak, a tét növekedtével egyre komolyabb jelentősége van minden bíztatásnak!”

Forrás: Budafoki Kosárlabda Klub/Szontagh Ábel

Olvasta már?