Így halad a körforgalomépítés Budafokon

by gaalt994

Mint arról korábban a Huszonkettőn is olvashattak, február 27-én megkezdődött a Tóth József utcai körforgalom építése. A kivitelező cég, a Strabag még február 14-én tájékoztatta az önkormányzatot, hogy 16-án elkezdi a Tóth József utca–Nagytétényi út–Mária Terézia utca–Kossuth Lajos utca csomópontjába tervezett körforgalom építéséhez kapcsolódó kivitelezési munkálatokat, viszont az Üvegkapu rendszer beüzemelése miatt a munkálatokat nem tudták elkezdeni az ígért időpontban.

Az azóta elindult beruházás első napjaiban információink szerint megtörtént az ideiglenes forgalomtechnika kiépítése, a parkoló autók kiszorítása, valamint áthelyezték az érintett területen fekvő buszmegállót is. Megkezdték a szintén ott található kerékpárút bontását is, amely alatt azonban egy régi villamosvágányt találtak, amely nem szerepelt sem a kerület, sem pedig a BKV leltárában.

Rövid távon tervezik a kerékpárút bontását, illetve az ELMŰ kábel kiváltását is. A Huszonkettő úgy értesült, hogy a munkavégzés folyamán heti rendszerességű jelentés és egyeztetés lesz a műszaki ellenőr és a vállalkozó között.

Olvasta már?