Így juthatnak hozzá az ingyenes zöldzsákokhoz és az ágaprításhoz Budafok-Tétényben!

by nora.farmosi

A zöldhulladék gyűjtésére szolgáló zsákok kiosztására Budafok-Tétényben két helyszínen kerül sor 3 napon át.

A tavaszi akció után ősszel, november elején három napon át, két helyszínen vehetik át a háztartásonként 5 darab zsákot azok a kerületi lakcímkártyával rendelkező lakosok, akik előzetesen regisztrálnak a zold22.hu oldalon. Fontos, hogy csak a kerttel rendelkező tulajdonosoknak, lakcímkártya felmutatásával, kizárólag ingatlanonként (nem lakásonként) legfeljebb 5 darab zsákot lehet átvenni az osztás ideje alatt egy alkalommal.

A regisztráció október 25-én, délelőtt 9 órától október 27-én, 16.00 óráig tart, illetve az internettel nem rendelkezők a 06-20/265-7245-ös telefonszámon regisztrálhatnak 9.00 és 16.00 óra között.

Az osztás november 3-án, valamint 6-án és 7-én 9.00 és 17.00 óra között lesz a Cziffra Házban (Nagytétényi út 274–276.), illetve az Ipartestület székházában (Mária Terézia utca 60.).

“A zsákok mellett egy másik, hagyományosnak mondható szolgáltatással is a lakosság rendelkezésére állunk, ez pedig az ágaprítás. A cél, hogy ne égessék el a lehullott leveleket és a száraz ágakat sem. Ingyenesen biztosítjuk mindkettőre a megoldást” – mondta a polgármester, aki azt is megosztotta, hogy a komposztmester.hu-n lehet regisztrálni a szolgáltatásra az elérhető időpontokra. Fontos információ, hogy 1 helyszínen maximum 5 köbméter ág aprítása lehetséges, és az elszállításban nem tudnak segíteni.

Olvasta már?