Ittas sofőrökre vadásztak a kerületben

by nora.farmosi

Meg is lett az eredménye: 25 esetben merült fel ittas járművezetés gyanúja, hét embert egyéb bűncselekmények miatt fogtak el a rendőrök.

Az ittas vagy bódult járművezetők kiszűrésére szervezett közlekedésrendészeti ellenőrzést a Budapesti Rendőr-főkapitányság 2024. március 23-án 20 órától másnap 10 óráig a főváros I., II., III., XI., XII. és XXII. kerületében. A kerületi rendőrkapitányságok a BRFK Közlekedésrendészeti Főosztályával, polgárőrök és közterületfelügyelők segítségével a finn módszert alkalmazták, minden arra haladó gépjárművet megállítottak, és megszondáztatták a vezetőt. Ha mindent rendben találtak, egy-egy ellenőrzés nem tartott tovább néhány másodpercnél. Az akció 14 órája alatt 2206 alkoholszondát alkalmaztak, melyek összesen 25 esetben jelezték ittasság gyanúját. 14 járművezetőnél már a bűncselekmény határát meghaladó mértékű volt az alkoholos befolyásoltság, ezért őket elfogták, 11 embert pedig mintavételre állítottak elő. További hét embert fogtak el kábítószer birtoklása, járművezetés az eltiltás hatálya alatt és járművezetés bódult állapotban bűncselekmények miatt.

Kisebb közlekedési jogsértések miatt a rendőrök figyelmeztetéssel éltek, 22 esetben bírságot szabtak ki, és három szabálysértési feljelentést tettek.

A közlekedési balesetek számának csökkentése érdekében a Budapesti Rendőr-főkapitányság a jövőben is szervez hasonló ellenőrzéseket „… hogy mindenki hazaérjen!” – írták a police.hu-n.

Olvasta már?