Jótékonysági koncert a Szelmann Házban

by lantai.oliver

Jótékonysági koncertet szerveznek a Szelmann Ház udvarán a 270 éves Nagytétényi Nagyboldogasszony Templom orgonájának felújítására.

László Istvánné Varga Éva, a Nagytétényi Polgári Kör elnöke a budafokteteny.hu-nak elmondta: jó érzés, hogy minden művész első szóra elvállalta a felkérésüket egy koncertre, hogy végre megújulhasson a templom orgonája.

E hónap végén jó idő esetén a Szelmann Ház udvarán, rossz időben a színházteremben rendezik meg augusztus 30-án este hat órakor zenés rendezvényüket a Beke-Farkas Nándor menedzselésével megalakult negyventagú Pannon Cigányzenekar részvételével, valamint a kerületünkben jól ismert Szóka Júlia énekművész, operettprimadonna műsorával.

– A belépőjegy, úgy gondolom, egy ilyen nívós műsorhoz képest méltányos összeg, mindössze 2500 forint, de lehet adakozni is az orgona javára. A teljes bevételt felajánljuk erre a célra – árulta el a polgári kör elnöke. Hozzátette: a felújítás több mint tízmillió forintba kerül.

Október 5-én, a templom felszentelésének 270. évfordulóján mise lesz.

Az orgona felújítására még kicsit várni kell, de remélik, hogy ehhez a polgári kör is egy jelentősebb összeggel hozzá tud járulni. Ezért azt szeretnék, ha minél többen jegyet vennének a jótékonysági koncertre.

Szóka Júlia énekművész megkeresésünkre örömét fejezte ki azért, hogy részt vehet ezen a koncerten.

– Egy nemes célért mindig szívesen fellépek, mint ahogy most is. Nagytétényben, illetve a kerületben nem ez az első jótékonysági szereplésem. Igyekszem úgy összeállítani a műsort, hogy legyen benne népszerű nóta és operettsláger is. Egy biztos, az alkalomhoz illően egy gyönyörű dalt is énekelek, az Adj uram Isten címűt – árulta el a program részleteit a művésznő.

Főkép: Szóka Júlia a a 100 Tagú Cigányzenekar jótékonysági koncertjén, Szelmann Ház, 2023 – Fotó: Huszonketto.hu

Olvasta már?