A szociális munka terén végzett kiemelkedő tevékenységéért kapott idén Katona Péter-díjat Sári Csabáné Andrea, a XXII. kerületi Önkormányzat Szociális Szolgálatának munkatársa, aki már 12 éve teszi könnyebbé a kerület időseinek mindennapjait. Rengeteg szeretetet és segítséget ad az ápoltjainak, nem véletlenül hívják “Mindenki Sárikájának”. Vele beszélgettünk.
Mióta dolgozik az intézményben?
12 éve vagyok a kerületi szociális szolgálat munkatársa, azon belül pedig a házi segítségnyújtás területén dolgozom. Korábban nyomdász volt a szakmám. Mindig volt a környezetemben olyan idős ember, aki rászorult a segítségemre, ami nekem nem jelentett terhet. Leginkább ez motivált arra, hogy pályát változtassak. Olyan szakmát kerestem, ami pozitívan hat rám és másokra, így kerültem a Szociális Szolgálathoz. A barátnőm, aki itt dolgozott, szólt nekem, hogy van felvétel. Szakképesítés nélkül vettek fel, de elvégeztem egy másféléves képzést, hogy helyt tudjak állni ezen a területen. Sok rászoruló idős ember van, akiket saját lakókörnyezetükben látunk el. Reggelente kapjuk meg az aznapi címeket, odamegyünk, ahol a segítségünkre van szükség. Vannak ágyban fekvő betegek, akiknek az ellátása nehezebb, hiszen őket ágyban kell mozgatni, pelenkázni. A gondozottjaink másik részét azok teszik ki, akik ki tudnak menni a fürdőszobába, őket megfürdetjük, reggelit, gyógyszert, inzulint, vagy vérhígító injekciót adunk nekik. Mindenkit a saját igénye szerint látunk el.
Eléggé összetettnek tűnik az ön munkája. Szociális, vagy inkább egészségügyi ellátást nyújt a gondozottjainak?
Valóban átfogó ez a terület. 12 év után sem érzem munkának, hanem hivatásnak. Amíg bennem van az elszántság, addig mindenképp csinálom. A betegek fantasztikus szeretettel várnak minket, még azok is, akik nehezen nyílnak meg. A kapcsolat elején vannak olyan gondozottjaink, akik tiltakoznak, nehezen fogadják el a segítséget, mivel nem ők, hanem a családjuk kért fel minket arra, hogy segítsük az ellátásukat. Nagyon tudnak ragaszkodni az idős emberek hozzánk. Pár nappal ezelőtt szabadságra mentem, és rengetegen megkérdezték, hogy ugye, vissza fogok menni? Megijedtek, hogy végleg elmegyek. Ezt a munkát nem lehet kötődés nélkül végezni, hiszen elesett emberekhez járunk ki, akik igénylik, hogy kicsit babusgassuk őket. Ez szerintem rendben is van, hiszen ők egy életet ledolgoztak. Vágynak a szeretetre, amit persze megkapnak a családjuktól, de a mindennapi ellátásukban már segítségre szorulnak. Van olyan gondozottunk, aki csak beszélgetni szeretne, neki inkább mentális segítségre van szüksége, arra, hogy megossza a gondolatait velünk, ne érezze egyedül magát. Persze sok betegnek az egészségügyi ellátásban kell segítenünk, őket inkább ápolni, gondozni kell. Sokan Sárikának becéznek, mert amikor elkezdtem dolgozni, akkor 3 Andrea is volt az intézményben, ezért lettem mindenki Sárikája!
Milyen hatással van az ön életére ez a tevékenység?
Nagyon pozitívan hat rám. Addig fogom ezt a hivatást végezni, amíg az egészségem engedi, és érzem a hivatástudatot. Amikor kiég az ember, akkor már nem szabad csinálni, hiszen idős emberek napi életéért vagyunk felelősek. Amikor benyitok a napi gondozottjaimhoz, már a köszönésükből tudom, hogy milyen a hangulatuk. Az időjárás nagyon befolyásolja a napjaikat.
Mennyire lepte meg önt a díj?
Amikor megtudtam, hogy díjazott vagyok, akkor úgy éreztem magam, mint csipkerózsika, aki felébredt az álmából! Nem akartam elhinni! Amikor felhívtak az önkormányzattól, arra gondoltam, hogy vajon mi rosszat követhettem el! Nagyon váratlanul ért, de őszintén fantasztikus érzés, hogy rám gondoltak. Hatalmas löketet, motivációt kaptam ezzel a díjjal, nagyon jól esik, hogy felfigyeltek a munkámra, hogy elismernek. Ez csodálatos érzés!