Lakossági fórumra hívják a kerületet a bicikliút ügyében

by nora.farmosi

A Rózsavölgyi Egyesület arra kéri a lakosokat, hogy mondják el a véleményüket.

„Jöjjenek el, szóljanak bele. Amit önök döntenek, azt fogom képviselni. Akkor is, ha én más véleményen lennék” – mondta Karsay Ferenc polgármester a lakossági fórumról.

A Rózsavölgyi Egyesület 2023. március 29-én, szerdán 17:00 órakor a Rózsavölgyi Közösségi Házban (1221 Budapest, Ady Endre út 25.) fórumot tart a Budapest Főváros megrendelésében készülő Budapest – Balaton kerékpárút kerületi szakaszának fejlesztése ügyében. A Főváros a belvárosba tervezte a bicikliút útvonalát a Duna-part helyett. Hogy miért alakult így, arra is és más kérdésekre is választ kaphatnak a jelenlévők.

Mondja el a véleményét a nyomvonalról, illetve a következőkről:

Mi lesz a Leányka utcai „dombos” játszótérrel?
Mi lesz a mellette húzódó, jelenleg kivágásra ítélt platánfasorral?
Merre menjen a bicikliút, a jelenleg tervezett Honfoglalás úti nyomvonalat vagy az Ady Endre úton húzódót tartják jobbnak az itt lakók?

Meghívott vendégek:
Karsay Ferenc polgármester
Jurás László és Daróczi Károly önkormányzati képviselők
BKKA Budapesti Főépítész
Budapesti Főkertész

Olvasta már?