Karsay Ferenc a közösségi oldalán tájékoztatott, hogy áll most a tárgyalás és milyen elvárásai vannak a helyi önkormányzatnak.
Ahogy arról korábban beszámoltunk: logisztikai park létesül Nagytétény határában. Budafok-Tétény Önkormányzata képviselő-testületének felkérésére Karsay Ferenc tavaly ősz óta folyamatosan tárgyal a beruházóval.
“Nehézséget jelent, hogy a helyi önkormányzatnak ebben az ügyben semmilyen engedélyezési vagy hozzájárulási lehetősége nincs. Ennek ellenére a képviselő-testület által megfogalmazott sarkalatos elvárásokat tartottam a tárgyalások homlokterében: semmilyen környezetszennyező ipari tevékenységet ne folytassanak, körforgalommal oldják meg a közlekedési kapcsolatot, és gondoskodjanak a szennyvízelvezetésről” – írta Karsay Ferenc a bejegyzésben.
A polgármester azt is megosztotta, hogy a testület ezen kívül többmilliárdos nagyságrendű fejlesztési hozzájárulást is elvár.
“A partner szóban mindent megígért, de írásban nem volt hajlandó rögzíteni. Továbbá bírósághoz fordultunk a beruházás környezeti hatásainak teljes körű felmérése érdekében. Mivel jövő héten ismét a képviselő-testület elé kerül ez a téma, két tanácsnokot – Szépvölgyi Gergőt és Bajkó-Sokoray Istvánt – kértem meg, hogy folytasson újabb előkészítő tárgyalást, moderáljanak és tegyenek olyan javaslatot, ami mindkét fél számára elfogadható, és amiről május 15-én a testület érdemben dönthet.Várom javaslatukat!” – írta Karsay Ferenc a bejegyzésben.
A felkért tanácsnokok, Szépvölgyi Gergő és Bajkó-Sokoray István a DK-Momentum- Jobbik- LMP- MSZP-Párbeszéd önkormányzati képviselői, emellett Bajkó-Sokoray István képviselő Klíma- és környezetvédelmi tanácsnok, Szépvölgyi Gergő képviselő pedig Városfejlesztési és városüzemeltetési tanácsnok.
Az épülő logisztikai park 2023 novemberében hivatalosan is kiemelt beruházás lett. A Magyar Közlönyben megjelent rendelet alapján így egy újabb beruházást nyilvánítottak nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé, felgyorsítva ezzel a hatósági ügyek intézését, mentesítve a kijelölt ingatlanokat az egyes településrendezési szabályok alól.