Építési munkák miatt ideiglenesen lezárják a Dózsa György úti átjárót szeptember 13-án és 16-án éjszakára – jelezte hivatalos honlapján a budafok-tétényi önkormányzat
A Kelenföld – Százhalombatta vonalszakaszon megkezdődik a vasúti pálya és a kapcsolódó létesítmények korszerűsítése. A fejlesztés részeként 20,5 km hosszan építik át és újítják fel a síneket. A pálya nagyrészt 120 km/h pályasebességgel lesz járható 225 kN tengelyterhelés mellett. Az állomásokon és megállóhelyeken peronok, aluljárók, rámpák, liftek, perontetők épülnek korszerű térvilágítás rendszerrel. A felsővezeték-rendszer teljes hosszban átépül – áll a budafokteteny.hu-n.
A vágányszabályozási munkálatok megvalósításához a Dózsa György úton lévő vasúti átjáró ideiglenes lezárása szükséges. Ezt szeptember 13-án vasárnap, és 16-án, szerdán fogják megtenni, a forgalomkorlátozás mindkét esetben aznap este fél 9-től másnap hajnal fél 6-ig lesz érvényben. A kizárás ideje alatt a gyalogos és kerékpáros átvezetés sem megoldható. Az erre közlekedőknek azt javasolják, hogy – kiemelt képünkön látható módon – a Növény utca felől kerüljenek.