Már döntetlenje is van a Budafoknak

by gaalt994

Egy győzelem és egy vereség után.

A Budafoki MTE labdarúgócsapata a Szegedet fogadta a Promontor utcában a magyar másodosztályú bajnokság harmadik fordulójában. Az NB I-ből tavaly visszapottyanó fővárosiak és a tavaly a Merkantil Bank Ligában 10. helyezést elérő vendégek meccsén a végeredmény már az első félidőben kialakult: a szegedi vezetésre ugyanis volt válasza Boér Gábor csapatának.

A Szeged a 23. percben Temesvári találatával szerzett vezetést, aminek azonban sokáig nem örülhetett, hiszen a hazai csapatkapitány, Kovács Dávid már a 32. percben egyenlíteni tudott. Ezzel a Budafoknak egy vereség és egy győzelem után már döntetlenje is van az idényben, amivel cikkünk írásakor a csapat az 5. a tabellán. A hátralévő mérkőzések után azonban jó eséllyel több csapat is megelőzi a Budafokot, akik így várhatóan a táblázat középső régiójába kerülnek majd.

Olvasta már?