Már három kihívója is van Karsay Ferencnek

by lantai.oliver

A múlt héten a Momentum Mozgalom és a Demokratikus Koalíció is bejelentette XXII. kerületi polgármesterjelöltjét a jövő évi önkormányzati választásokra. Leghamarabb azonban Pajin Bálint hozta nyilvánosságra, hogy indulni fog a polgármester-választáson, mégpedig MSZP- színekben.

PAJIN BÁLINT
Magyar Szocialista Párt

Pajin Bálintot nagyon korán, még 2022. december 10-én nevezte meg az MSZP, mint a XXII. kerületben induló polgármesterjelöltjük. Ennek ellenére Pajinról szinte semmit nem tudunk. Facebook-oldaláról is csak annyi derül ki, hogy digitális tartalomkészítő, de sem végzettségét, sem politikusi múltját tekintve nem jutottunk publikus információhoz.


HAVASI GÁBOR
Momentum Mozgalom

Havasi egy Facebook-videóban tette közzé, hogy ő indul polgármesterjelöltként a Momentum színeiben. Havasi végzettségét tekintve középfokú mentőápoló szakképesítéssel rendelkezik, jelenleg a fővárosi közgyűlés tagja, egészségügyi tanácsnok. A politikus elmondta, hogy együtt a közösséggel szeretne egy zöldebb, modernebb és büszkébb jövőért tenni a XXII. kerületben.
Havasi 2019-ben már indult Karsay Ferenc ellen. Akkor a budafok-tétényiek, közel 55 százalékos részvétel mellett döntöttek a kerület vezetéséről. Karsay Ferenc (Fidesz-KDNP) 48,15%-kal nyerte a választást, Havasi Gábor (Momentum-DK-MSZP-PM-LMP) 46,82%-kal végzett a második helyen.


PERLAI ZOLTÁN
Demokratikus Koalíció


Perlai Zoltán 54 éves, nős, két középiskolás fiúgyermek édesapja, és tősgyökeres budafoki családból származik. Végzettségét és tapasztalatát tekintve diplomás pedagógus, aki közel két évtizedes középiskolai munkáját követően az oktatásirányítás különböző területein szerzett államigazgatási tapasztalatokat, közoktatási uniós és hazai projekteket vezetett az ország számos pontján az elmúlt tíz évben. Budafok-Tétény Önkormányzatának munkájában 1994 óta vesz részt, 8 évig szakbizottsági tagként, majd 2002 óta önkormányzati képviselőként. Vezette az oktatási és a pénzügyi bizottságot, jelenleg Budafok-Háros és Budafok-Felsőváros képviselője, valamint a Demokratikus Koalíció
kerületi elnöke és frakcióvezetője.

Eddig tehát három kihívója akadt Karsay Ferenc polgármesternek, de jó esélye van annak, hogy visszalépésnek köszönhetően végül nem kerül fel majd mindenki a választási űrlapra.


KARSAY FERENC
Fidesz-KDNP

Karsay Ferenc egyelőre nem erősítette meg, de nem is cáfolta indulási szándékát. Kérdésünkre annyit válaszolt, hogy „senki sem polgármesterjelölt addig, amíg össze nem gyűjti a kellő mennyiségű ajánlócédulát. Így jelenleg se a Momentumnak, se a DK-nak, se az MSZP-nek nincs jelöltje, csak szándéka.”
Karsay Ferenc a Fidesz-KDNP jelöltjeként nyerte el 2014-ben, majd 2019-ben a választók többségének a bizalmát, így már két ciklusban Budafok-Tétény polgármestere. Egyértelmű választ ugyan nem kaptunk, de feltételezhető, hogy jövőre is meg fogja mérettetni magát.
Karsay tapasztalt politikus és közkedvelt pedagógus a kerületben. Közel negyven éve tanít, korábban válogatott jégkorongozó volt, de a mai napig aktív sportember.

Karsay egyik úttörője a magyar babaúszásnak, a babaúszás oktatásának, alapítója a Bébiúszás-Oktatók Első Országos Egyesületének, 1986 óta tartja babaúszó foglalkozásait.

Tapasztalt politikus, aki a kerületben 25 éve önkormányzati képviselő, 3 ciklusban alpolgármester volt, jelenleg pedig második ciklusában polgármester. 11 éve dolgozik a Fővárosi Közgyűlésben a Fővárosért is.

Karsay Ferenc a Budapesti Testnevelési Főiskolán szerzett testnevelő tanári diplomát és szakedzői oklevelet, a Budapesti Műszaki Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi karán szerzett közoktatás-vezetői diplomát, majd elvégezte a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem marketing szakirányú képzését is.

Olvasta már?