Megnyerték az idei utolsó meccsüket az U18-as budafoki kézis lányok

by bcsenge

Az idei év utolsó U18-as mérkőzésére azzal a Solymárral került sor vasárnap, akik mindössze egyetlen ponttal voltak lemaradva tőlünk a tabellán – írja a Budafoki Kézilabda Sportegyesület.

Sajnos a körülmények nem nekünk kedveztek, hiszen az utolsó héten 5 játékosunk is lebetegedett. A mérkőzést jól kezdtük el, a védekezésünknek köszönhetően gyorsan 4 gólos előnyre tettünk szert, amit ugyanolyan gyorsan le is dolgoztak a solymári lányok.

Innentől kezdve mind támadásban, mind védekezésben kevesebb hibával dolgoztunk és ez újra meghozta az előnyt a félidőre, amit 17:14-gyel zártunk. A második félidőben sem a szoros emberfogás, sem a kemény védekezés nem segített ellenfelünkön, és magabiztos 8 gólos győzelmet arattunk. Nagyon szépen működött a két beállós játékunk és a nyitott védekezésünk, melyből sok labdát szereztünk – mondta Varga Lóránt vezetőedző.

10 forduló után csapatunk vezeti a csoportunkat 9 győzelemmel és egyetlen egygólos vereséggel.

Legjobb góllövőink: Bodnár A. 13, Karácsony N. 7, Alberti B. 6, Körmöczi K. 5, Kalmár K. 4, Vavra B. 3, Varga L.-Venczkó Zs. 1-1.

A Budafoki Kézilabda Sportegyesület elnökével, Apáti Anikóval készült korábbi interjúnkat ITT olvashatják.

Főkép: Facebook

Olvasta már?