Megnyílt a Wittner Mária emlékkiállítás

by bcsenge

Fiatalok és idősek egyaránt nagy számban voltak kíváncsiak az április 2-án, kedd délután megnyitott Wittner Mária emlékkiállításra. A megnyitón Karsay Ferenc polgármester szívhez szóló beszédet mondott.

Személyesen ismerte Wittner Máriát, így nem az életrajzát, hanem személyes anekdotát osztott meg.

“ Mindvégig a hazaszeret, a lelkiismeret, a bajtársiasság és a mély hit jelentett számára mindent” – emlékezett vissza.

A polgármester úr beszéde után Tolcsvay Béla, Kossuth-díjas zenész előadását élvezhették a megjelentek. Őt követte a Nádasdy Művészeti Iskola rézfúvós előadása. A rendezvény végén pedig egy rövid tárlatvezetést is kaptunk. Nem csak az életéről, hanem az egész korszakról képet kaphattunk, amiben Mária élt. 

Wittner Mária fő üzenete és öröksége:
“1956 máig nem ért véget.”

A kiállítás 2 hétig látható a Szelmann Házban, utána Budapest XVI. kerületébe utazik.

Olvasta már?