A kerületi önkormányzat gondozásában adták ki Sulyok László „Kisfarkas a forradalomban” című könyvét. A Priska József Tamás ’56-os forradalmár életét feldolgozó interjúkötetről annak olvasószerkesztőjét, Sebes Gábort kérdeztük.
Ahogy a könyvbemutató többi résztvevője, ön is személyesen ismerte Priska József Tamást. Mi jutott eszébe, mikor meghallotta, hogy könyvet írnak róla?
Nagyon örültem neki, mert Priska József Tamás élete és személye tényleg könyvbe kívánkozik. Ugyanakkor aggódtam is, hogy nem süllyed-e bele a reprezentatív, de nem elég alapos és tartalmas könyvek rengetegébe. Aggodalmam alaptalan volt, Sulyok László kiválóan, mély empátiával oldotta meg a feladatát. Külön erénye a könyvnek, hogy a történelmi hátteret is részletesen elmagyarázza.
Ön hogyan emlékszik „Kisfarkas”-ra?
Úgy ismerekedtem meg Tamással, hogy egy általam szerkesztett kerületi újságba szerettem volna verseket kérni tőle. Tamás tartózkodó, nem könnyen megnyíló ember volt. De amikor látta, hogy az érdeklődésem őszinte és nincsenek hátsó gondolataim, megnyílt, és egy barátságos, jó humorú embert ismertem meg benne. Megmutatta cigarettapapírra írt verseit, amelyeket a szabadult bajtársai és ők csempésztek ki a börtönből. Megrázó volt.
Adósai vagyunk még Tamásnak azzal, hogy az irodalomszerető embereket megismertessük verseivel, mert érdemesek rá. El kell foglalnia a helyét költőink közt.
Mit gondol, az ehhez hasonló könyvek mivel tudják átadni a mai generációknak az adott kor szellemét, hangulatát?
Priska József Tamás egyenessége, őszintesége, kérlelhetetlensége az elnyomó hatalommal szemben átüt a könyv lapjain. Ez a hitelesség az, amivel elsősorban hatni tud. Magyarország történelmének fényes és tragikus napjaiból egy egyéni látásmódú, első kézből származó tanúságtétel a könyv.
Olvasószerkesztőként bizonyára oda-vissza átolvasta a kötetet. Önt mi ragadta meg leginkább?
Természetesen többször is elolvastam. A könyv magával ragadó, mert van benne minden: ármány és szerelem, hősiesség és halál – és a mindent legyőző emberség. Ami a legmélyebb nyomokat hagyta bennem, az az őrök aljassága, amikor Tamás menyasszonyának – aki iránt érzett szerelme átsegítette a nehéz börtönéveken – azt mondták, hogy Tamás már szabadult. Így szegény azt hitte, hogy Tamás elhagyta, azért nem jelentkezik. Tamás meg ott ült a börtönben, megvonták tőle a látogatást és a levelezést, nem tehetett semmit.
A másik történet, amikor a felismerhetetlenségig összevert jezsuita paptanárt belökik a cellába. Enni sem tud önállóan, Tamás rágja meg neki a falatot és csúsztatja le a torkán. Ez felejthetetlen. Mementó ez a könyv egy szörnyű korról és egy kiváló emberről, kortársunkról. Megtiszteltetés volt dolgozni rajta.