Négy újabb stratégiai partnere lett az önkormányzatnak

by gaalt994

A partnerek közül csak egynek nincs közvetlen kerületi érintettsége, abban az esetben a közös értékrend volt a kulcs.

Újabb négy céggel kötött stratégiai partnerségi megállapodást Budafok-Tétény önkormányzata – jelentették be hivatalos honlapjukon. A cégek képviselőit Karsay Ferenc polgármester fogadta, aki elmondta: „az önkormányzat fontos célkitűzése, hogy a vállalkozások jól érezzék magukat Budafok-Tétényben, és azt várjuk tőlük, hogy tevékenységük, valamint az általuk nyújtott szolgáltatások a kerületiek megelégedésére szolgáljanak.”

A vállalatok között van rendezvényszervezéssel, illetve használtautókkal foglalkozó, de dohányiparban tevékenykedő és idősbarát cég is. Utóbbi az egyetlen, amely nem rendelkezik közvetlen kerületi érintettséggel, itt a cég profilja és Budafok-Tétény ezirányú törekvései volt a közös pont.

A használtautó-kereskedelemmel és szervizzel foglalkozó Car-Éra Kft. 2013 óta foglalkozik a kerületben használt autók kereskedésével. Telephelyük tizennégyezer négyzetméter, ahol átlagban 300-400 autó cserél gazdát évente. Az itt dolgozó tizenkét munkatárs többsége kerületi lakos, ahogyan az ügyvezető, Pecoll József is.

Így van ezzel Olasz Gábor is, aki a 2018 óta Budafok-Tétényben működő Alföld-Tabak Kft. ügyvezetője, és arra számít, hogy egyre több kerületi munkavállalót foglalkoztathatnak majd. Korábban egyébként a cég beruházásának köszönhetően épült fel egy hatezer négyzetméteres, zöldenergiát használó csarnok a Növény utcában.

A Pezsgküvő Kft.– t Kövesdi István képviselte az aláírásakor. A tősgyökeres nagytétényi vállalkozó a cég bemutatásakor kiemelte, hogy a közel négy évig tartó felújításkor, amely a Törley Pincészet egyik részét érintette, próbálták megőrizni a tradicionális környezetet.

A Civilút Alapítvány kuratóriumi tagja, Gulyás Andrea a cég projektjei közül az Odaadó programot emelte ki. Többek között ehhez keresnek olyan önkormányzatokat, amelyeknek munkája során prioritás az idősekkel való törődés. Ebben leltek partnerre Budafok-Tétény esetében, ami nem is csoda, hiszen a kerület korábban elnyerte az Idősbarát Önkormányzat Díjat.

(Kiemelt kép: budafokteteny.hu)

Olvasta már?