Március 6-tól megtekinthető Pál Ildikó selyemfestő kiállítása.

Időpont: 2026.03.06., 17:00
Helyszín: Szelmann Ház
Az egyéniben és a hagyományos csapatversenyben is aranyérmes Major Veronika hétfőn Nagy Ákos Károllyal közösen diadalmaskodott a pisztolyosok vegyes csapat számában a Jerevánban zajló légfegyveres Európa-bajnokságon. Kedden pedig folytatta nagyszerű szereplését. Ezúttal a női pisztolyosok szóló versenyszámában diadalmaskodott, amivel negyedik aranyérmét gyűjtötte be.
A szóló számban nem a köreredményeket számolják, hanem pontokért lőnek a sportolók, pontot pedig a 9,8 körös vagy annál erősebb találat ér. A keszthelyiek sportpisztolyban olimpiai bronzérmes klasszisának nem jelentett problémát a hagyományos versengés és kedden bizonyította, hogy jelenlegi formájában ez a formátum is tökéletesen fekszik neki.
A viadal első szakaszában leadott 30 lövésből 24 pontot ért el, amivel a legjobb volt, majd a második szakaszban 30-ból 25-öt, az Európa-csúcsot jelentő 49 pontos összeredményével pedig magasan a legjobb volt, öt ponttal megelőzve a hazai Elmira Karapetyjant. A kiírás szerint az első két helyezett léphetett lőállásba az aranymérkőzésen, amelyen az nyert, aki előbb elérte a 15 pontot.
Karapetyjan viszont a folytatásban ki tudta használni, hogy a következő három körben ellenfele csak egy pontot szerzett, így 9-8-ra felzárkózott. Major Veronika ekkor időt kért és Győrik Csabával egyeztetett, a pihenő pedig jót tett neki, a végjátékban ugyanis ismét korábbi formáját hozta és 15–12-re megnyerte a helyosztót.
“Alig jutok szóhoz, nagyon boldog vagyok. Az aranymérkőzés előtt beszélgettünk az edzőmmel, Győrik Csabával, és akkor csak annyit mondtam neki, hogy nem tudok elképzelni más lehetőséget. A mondatot nem fejeztem be, de mindketten ugyanarra gondoltunk” – idézte a magyar szövetség közleménye Major Veronikát.
A szóló számban Jákó Miriam az ötödik helyen zárt, míg Fábián Sára Ráhel a 35. lett. A bronzérmet a bolgárok klasszisa, Antoaneta Kosztadinova szerezte meg.
Az Európa-bajnokság szerdán zárul, amikor a pisztolyosok trió, illetve a puskások szóló számait rendezik.
MTI, Főkép: Chateauroux, 2024. augusztus 3. A bronzérmes Major Veronika a női sportpisztoly versenyszám eredményhirdetésén a 2024-es párizsi nyári olimpián a chateauroux-i lőtéren 2024. augusztus 3-án. MTI/Czeglédi Zsolt
Két év alatt sok minden változott a Herosz Budapesti Állatotthonban, sajnos nem minden pozitív irányban. A telepvezető, Vargyas Krisztián szerint az infláció és az egyre növekvő állatszám komoly terhet ró az otthonra, de az örökbefogadási kedv szerencsére soha nem volt ilyen magas. Korábban helyszíni riportot és képgalériát is közzétettünk a náluk tett látogatásunkról, amely során szem nem maradt szárazon. A telepvezetővel pedig videóinterjút készítettünk. Hamar el is döntöttük, hogy mi is megpróbálunk segítséget nyújtani a szervezetnek a működésben, az elszállásolt állatoknak pedig az új otthonuk megtalálásában.
“Rambo miatt nem cseng a telefon és személyesen sem szoktak érdeklődni felőle. Évekkel ezelőtt érkezett, az első nógrádi mentések között volt. Sudár volt és fiatal, mégsem akadt gazdája. Azóta pedig elszállt pár év úgy, hogy ő gyakorlatilag láthatatlan volt. Számunkra nem és önkénteseinknek sem, hiába szaladt fel rá pár kiló és lett idősebb, szerintünk így is szép és szeretnivaló.
6-7 éves, ivartalan kan, akivel kezdő önkénteseink is szívesen sétálnak. Rambo, bár évek óta egy kennelben kénytelen élni, megőrizte a vidámságát, kedves, alkalmazkodó kutya. Talán van valaki, aki úgy gondolja, hogy nem csak egy kölyökkutyával lehet boldog az élet. Ezek Rambo legfrissebb fotói. Hétfő kivételével minden nap várjuk az érdeklődőket 10 és 15 óra között. Bemutatkozó leveleket a budapestiallatotthon@gmail.com címre várjuk. Bővebben: +3630 3671393” – írták róla a HEROSZ Facebook-oldalán.
Budafok-Tétény Polgármesteri Hivatala felhívja a helyi adózók figyelmét arra, hogy hamarosan esedékessé válnak a helyi adók befizetési határidői.
Az Adóügyi Iroda megküldte az érintettek számára a helyi adót megállapító határozatokat és az adószámla-kivonatokat, így minden adózó pontos tájékoztatást kapott a fizetendő összegekről és a határidőkről.
Az első félévre esedékes helyi adók befizetésének határideje 2026. március 16., míg a második félévre vonatkozó részletet 2026. szeptember 15-ig kell rendezni pótlékmentesen. A határidők betartása kiemelten fontos, mivel késedelmes fizetés esetén késedelmi pótlék számítható fel.
A fizetési kötelezettség többek között az építményadóra, a telekadóra, valamint a magánszemélyek kommunális adójára terjed ki.
Az adóösszegek az értesítőkben megjelölt számlaszámokra történő utalással rendezhetők. Az önkormányzat biztosítja az elektronikus ügyintézés lehetőségét is: az E-önkormányzat portálon keresztül lekérdezhető az aktuális adóegyenleg, valamint online, bankkártyával is teljesíthető a befizetés.
Az Adóügyi Irodában személyesen is van lehetőség bankkártyás fizetésre POS-terminál segítségével.
A gépjárműadóval kapcsolatos ügyintézés már nem az önkormányzat hatáskörébe tartozik. A fizetési értesítéseket a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) küldi meg az érintettek részére.
A részletes tájékoztatás és a szükséges információk a Budafok-Tétény Polgármesteri Hivatal honlapján, az Adóügyi Iroda aloldalán érhetők el.
Március 4-én ismét várja az érdeklődőket a Montessori Klub a Klauzál Gábor Budafok-Tétényi Művelődési Központ falai között. A délelőtti program célja, hogy támogató közösséget és gyakorlati útmutatást nyújtson kisgyermekes szülők számára a Montessori-szemlélet mindennapi alkalmazásához.
A 9:30-kor kezdődő, egyórás alkalom ezúttal az alvás, az altatás, a szokások és az ezekhez kapcsolódó elakadások témáját járja körül. A résztvevők mentorált beszélgetés keretében oszthatják meg a tapasztalataikat, kérdéseiket, miközben szakmai iránymutatást is kapnak.
A klub kéthetente szerda délelőttönként jelentkezik újabb témákkal, lehetőséget teremtve a közös gondolkodásra és kapcsolatépítésre. A részvétel BabaFok kártyával ingyenes, anélkül jelképes díj ellenében látogatható, előzetes regisztráció nem szükséges.
A szervezők minden érdeklődő szülőt szeretettel várnak a közös tanulás és tapasztalatcsere jegyében.
Különleges mérföldkőhöz érkezett a Soós István Borászati Technikum és Szakképző Iskola: az intézmény idén ünnepli fennállásának 125. évfordulóját. A jubileum alkalmából egész éves rendezvénysorozattal készülnek, amely méltó módon tiszteleg az iskola gazdag hagyományai és szakmai öröksége előtt.
Az ünnepi év nyitányaként az intézmény jelenlegi oktatói és technikai munkatársai közös fotón örökítették meg az összetartozást és az elhivatottságot. Ők azok a szakemberek, akik nap mint nap azért dolgoznak, hogy a magyar borászat jövő generációját formálják és támogassák.
A megnyitó ünnepség helyszínét a Klauzál Gábor Budafok-Tétényi Művelődési Központ biztosította, amelyért az iskola külön köszönetét fejezte ki.
Az intézmény közösségi oldalán így fogalmazott:
“125 év. Egy csapat. Soós Iskola
A képen iskolánk jelenlegi oktatói és technikai stábja látható – azok a szakemberek, akik nap mint nap azért dolgoznak, hogy a magyar borászat jövő nemzedékét formálják és támogassák.
Hálásan köszönjük jelenlegi és jövőbeli támogatóinknak, hogy segítik munkánkat és hozzájárulnak céljaink eléréséhez! Külön köszönet illeti a Klauzál Gábor Budafok-Tétényi Művelődési Központot, amiért biztosították a méltó helyszínt nyitóünnepségünkhöz.
Mit jelent nekünk ez a 125 év?
Hagyományt, amely a múltból táplálkozik.
Szakértelmet, amely generációról generációra száll.
És egy olyan közösséget, amelyre méltán lehetünk büszkék.
Az idei esztendőben minden rendezvényünk a jubileum jegyében zajlik majd. Számos izgalmas programmal és szakmai eseménnyel készülünk, hogy méltóképpen tisztelegjünk iskolánk fennállása előtt.
Tartsatok velünk ebben a különleges évben is!”
A 125 éves jubileum nemcsak az intézmény múltját ünnepli, hanem a jövőbe vetett hitet is: a cél továbbra is a magas szintű szakmai képzés és a magyar borászat értékeinek továbbadása a következő nemzedékek számára.
A Részvételi Költségvetés révén 2025-ben ismét a budafok-tétényiek dönthettek arról, hogy a szavazásra bocsátott projektötletek közül melyeket támogatják, így került a nyertesek közé az „Esővízgyűjtő edények biztosítása a lakosság részére – újra” című javaslat is. Budafok-Tétény Budapest XXII. kerület Önkormányzata ismét esővízgyűjtő tartályokat biztosít lakossági használatra, térítésmentesen, de korlátozott darabszámban.
Az esővízgyűjtés egyszerű és hatékony módja a környezettudatos vízhasználatnak. A csapadék helyben történő gyűjtésével és hasznosításával csökkenthető az értékes ivóvíz locsolási célú felhasználása, mérsékelhető a csatornahálózat terhelése, és hozzájárulhatunk a kertünk, a zöldfelületek fenntartható öntözéséhez, miközben az esővízért a növényeink is hálásabbak lesznek.
Az összeállított esővízgyűjtő méretei:
Ki pályázhat?
A jelentkezéssel a pályázó vállalja, hogy:
A jelentkezéssel a pályázó tudomásul veszi, hogy:
Az eszköz igényléséhez regisztráció szükséges, melyre online a zold22.hu weboldalon van lehetőség 2026. március 3-án, 9 óra és március 6-án, 16 óra között, illetve a készlet erejéig.
Az internetkapcsolattal nem rendelkezők számára a fenti időszakban a +36-20/265-7245 és a +36-20/265-1316 telefonos elérhetőségeken biztosítjuk a regisztráció lehetőségét hétfőtől csütörtökig 9 és 16 óra, pénteken 9 és 13 óra között, a készlet erejéig!
A jelentkezések elbírálása a beérkezés sorrendjében történik, a rendelkezésre álló készlet erejéig. Előzetes regisztrációra nincs lehetőség, kizárólag a megadott időszakban és elérhetőségeken történik a jelentkezés.
Az igénylést követően a regisztrációs űrlapon megadott e-mail-címre küldött elektronikus levélben tájékoztatjuk a jelentkezőket a regisztráció sikerességéről, valamint az átvétel pontos idejéről, helyéről.
Az önkormányzat az át nem vett tartályokat nem őrzi meg, későbbi átvételre nincs lehetőség!
Forrás: budafokteteny.hu
Ismét megnyitja kapuit a Budafoki Bornegyed: gazdag programkínálattal, borkóstolókkal és különleges kulturális élményekkel várják majd az érdeklődőket a márciusi Pincejáraton. A hagyományokhoz híven a pincék, a borászatok és a kiállítóhelyek egy napon át közösen mutatják meg Budafok föld alatti világának értékeit.
A látogatók vezetett pincesétákon fedezhetik fel a több száz éves pincerendszereket, miközben a helyi borászok mutatják be a legújabb tételeiket. A program részeként megnyílnak a neves pezsgőpincék is: a Törley Pezsgőpincészet látogatóközpontjában például szakvezetés mellett ismerhetik meg az érdeklődők a hazai pezsgőgyártás történetét, természetesen egy pohár pezsgő kíséretében.
A Záborszky Pince-Borváros területén hosszabb vezetett séták és borkóstolók várják majd a vendégeket, míg a Soós István Borászati Technikum és Szakképző Iskola tangazdaságában több turnusban tartanak pincelátogatást szakmai ismertetővel.
A borélmények mellett kulturális programok is színesítik a napot. A Barlanglakás emlékkiállítás különleges tárlata betekintést ad majd a budafoki barlanglakások múltjába, míg a Magdolna Udvar kiállításokkal és közösségi programokkal készül. A hangulatról több helyszínen élő zene gondoskodik, a gasztronómiai kínálatban pedig bisztróételek és borkoktélok is szerepelnek.
A szervezők a kényelmes közlekedésről is gondoskodnak: ingyenes Pincejárat-kisbuszok szállítják majd a látogatókat a főbb helyszínek között a délutáni és az esti órákban.
A márciusi esemény nemcsak a tavasz egyik legizgalmasabb kerületi programja lesz, hanem egy hosszabb ünnepi év része is: a Budafoki Pincejárat jubileumi időszakába lép, amely méltó módon emeli ki Budafok gazdag borászati hagyományait és közösségi életét.
Újabb környezettudatos fejlesztés kezdődik Budafok-Tétényben: az Anna utca 18. szám előtti parkolóban közel 150 négyzetméternyi új növényágyást alakítanak ki, amelyet évelőkkel és talajtakaró cserjékkel ültetnek be, és hét puszta szilfát is telepítenek.
Az önkormányzat a Stockholm faültetési rendszert (SFR) alkalmazza a telepítésnél. Ez egy modern, fenntartható módszer, amely biztosítja, hogy a fák gyökerei tápanyagban gazdag, mégis légáteresztő talajba kerüljenek. Az SFR-rendszer előnye, hogy csökkenti a városi hőszigethatást, csapadékvíz-megkötést tesz lehetővé, és segíti a fák hosszabb élettartamát is.
Az átalakítás célja, hogy a meglévő parkoló funkciója mellett növekedjen a zöldfelület, ezzel javítva a helyi mikroklímát és a környezet minőségét. A fejlesztés része a kerület klíma- és környezetvédelmi törekvéseinek, amelyek Budafok-Tétény élhetőbb, barátságosabb városi területek kialakítását célozzák.
A legnagyobb magyar slágereket játszotta a Sárik Péter Trió a Klauzálban.
A közönség legalább annyit énekelt a koncerten, mint a zenekar sztárvendége, Falusi Mariann. A többnyire ötven év feletti rajongók minden dalt ismertek, de ez nem csoda, hiszen a hetvenes, nyolcvanas, kilencvenes évek legnagyobb hazai slágerei hangzottak el a Klauzál Házban. Az LGT-től Katona Klárin és Demjén Ferencen át egészen a Bikiniig szinte minden nagy név sorra került a másfél órás programban.

Falusi Mariann és a Sárik Péter Trió – ígéretéhez híven – örömkoncertet tartott március első estéjén Budafokon, és a hangulat valóban olyan volt, mint egykor a legjobb házibulikon. A fellépő művészek pontosan tudták, hogy melyek azok a régi slágerek, amelyekkel biztosra mehetnek, mert ”ugrik rá” a közönség.

Az estet azt tette különlegessé, hogy a trió egy pillanatig sem akarta másolni a népszerű dalokat, hanem dzsesszesítve adta elő azokat, amivel senkinek nem okoztak meglepetést vagy csalódást. Falusi Mariann elementáris erejű hangja és a Sárik Péter Trió virtuóz játéka különleges zenei élményt nyújtott, és minden dal egy új történet mesélt el. Az est fellépői már több mint száz óriási sikerű előadást tartottak ebben a szellemben, és eddig három olyan lemezük jelent meg, amelyen kizárólag magyar dalok hallhatók.

A cédéket a koncert után dedikálták a rajongóknak, és azt is kedvesen fogadták, aki az előadáson osztogatott szórólapot szerette volna aláíratni. Ebben Sárik Péter barátságot ajánl annak a sok-sok embernek, „akik az elmúlt majd két évtizedben eljöttek a koncertjeinkre, hallgatták a zenénket és követték a pályafutásunkat. Aki velünk tart, az fog leghamarabb értesülni a fellépéseinkről, az új terveinkről, lemezeinkről, benézhet a kulisszák mögé, még akár pezsgőzhet is velünk egy koncert után, vagy egy próbánkra is eljöhet!” Aki kedvet kapott ehhez, az látogasson el a sarikpeter.hu weboldalra, és ott kattintson a „Legyünk barátok” menüpontra.
