Monostoriné Szeleczky Gabriellával, a Budafok-Tétényi Baross Gábor Általános Iskola magyar-történelem szakos tanárával sokszor találkozhattunk már a kerület ünnepségein, ahol izgalmas ünnepi beszédeket mondott, gazdagítva ezzel ismereteinket. Gabriella 31 éve tanít, meghatározó tagja az iskola tantestületének. Az önkormányzat már kétszer is elismerte az érdemeit, pedagógiai munkásságáért Mihalik Sándor-díjjal jutalmazva, amit a kerületben a kiemelkedő munkát végző pedagógusok kapnak meg. Vele beszélgettünk a pedagógusi pályáról, a tanári hivatásról.

Mennyire volt tudatos a pályaválasztása?

A nővérem pedagógus volt, illetve a családban még a sógorom is. Abban az időben, ha valaki humán érdeklődésű volt és szerette a történelmet, akkor pedagógus lett. A tanári pálya egyértelmű választás volt, ahol tovább lehetett tanulni. Nagyon lelkes történelemtanáraim voltak a tanulmányaim során, mind az általános iskolában, illetve a középiskolában, akiktől motivációt kaptam, hogy a tanári pályát válasszam. A diplomámat az ELTE Tanárképző Főiskolai szakán szereztem, 31 éve vagyok a pályán.

Hogy érzi, mennyit változott az elmúlt 31 év alatt a tanári hivatás?

Az alapértékek, az oktatás, a nevelés értékei nem változtak, viszont a társadalom nagyon sokat változott, illetve maga az oktatási rendszer is. Amióta a pályán vagyok, nem volt olyan év, hogy valamilyen változás ne történt volna. Ez egy olyan szakma, ahol minden évben meg kell újulni, mindig van valami új kihívás, aminek meg kell felelni. A gyerekek neveltsége, motiváltsága nagyon sokat változott, és sajnos nem feltétlenül pozitív irányban. Nagyon sok feladatot várnak el a szülők a pedagógusoktól, hogy azt az iskola, pontosabban mi oldjuk meg helyettük, de ezek olyan nevelési eszközök, amelyeket nem lehet átruházni a pedagógusokra. Az alap neveltségi normákat a gyerekeknek otthonról kellene hozniuk. Ez sajnos ma egyre inkább hiányzik, ez tendenciózusan észrevehető.

Hogy érzi, könnyebb most tanítani vagy nehezebb ebben a társadalmi közegben?

Szokták mondani, hogy nagyon felgyorsult a világ, de ez tényleg így van. Több időt vagyunk a gyerekekkel, mint a saját szüleik. A diákok részéről nagyon nagy az igény, hogy beszélgessünk velük. Vannak családok, ahol több generáció él együtt, ahol még élnek a nagyszülők, ott több idő jut a családi beszélgetésekre az unokákkal, de ez nincs mindenhol így. A munkahelyi kiszolgáltatottság miatt a szülők kevés időt töltenek a gyerekeikkel. Ebben a helyzetben a mi feladatunk is nehezebb lett, a szabálykövetés, a közösségben levés a gyerekek részéről sokkal nehezebben működik, mint korábban. Nagyon sokat kell dolgoznunk azért, hogy közösségbe illesszük a diákokat, hiszen a digitalizáció épp az ellenkezőjére szoktatja őket. Óriási szerepe van az oktatásnak és a pedagógusoknak a mai világban. Az alapvető emberi értékeket kell megtanítani a gyerekekkel, ami korábban nem volt jellemző. Azt hiszem, hogy ebben nehezebb a mi munkánk, mint korábban. Nagyon összetett, bonyolult, komoly feladat a pedagógusoké. Óriási a felelősség, hogy hogyan kommunikálunk a gyerekekkel, mit mondunk nekik. Szárnyakat adhatunk nekik egy-egy mondatunkkal, de sebeket is ejthetünk rajtuk, ha nem megfelelően közöljük azokat.

Nagyon szeretek tanítani, nagy öröm, ha látom a csillogó szemeket, amelyek tudásra szomjaznak. A legnagyobb öröm, ha a saját tantárgyunkat sikerül megszerettetni a gyerekekkel. Büszkén mondhatom, hogy van pár növendékem, akik történelemtanárok lettek.

Egész pályáját a Baross Gábor Általános Iskolában töltötte?

Igen, már a főiskolai gyakorlatomat is itt szereztem meg, azóta egyedül tanítom a történelmet az iskolánkban. Nagyon sok óraszámmal, napi 6-7 órával kezdtem a pályát, mivel nem volt más történelemtanár. Magyar és történelem szakos vagyok, de ezen kívül az évek alatt tanítottam még mozgóképkultúrát és médiaismeretet, fizikát és matematikát, mivel óriási a szaktanárhiány a szakmánkban, ezért sok kollégámmal együtt kényszerülök arra, hogy más tantárgyakat is tanítsak.  Jelenleg a saját osztályomban tanítom a fizikát, ami nagyon távol áll tőlem, folyamatosan konzultálok a reál szakos kollégákkal, óráról órára készülök fel. Az iskolában a pedagógusok fele nyugdíjaskorú, ha ők elmennének nyugdíjba, akkor be kellene zárni az iskolát. Ezzel nem vagyunk egyedül, nem lokális probléma, hanem társadalmi szintű. Nagyon kevés a fiatal pedagógus, évek óta meg vannak hirdetve a szaktanári állásaink, amelyekre nincs jelentkező. Ma ez a legnagyobb gond a pályán, hogy hiányzik az utánpótlás, az elhivatott utánpótlás. Sok fiatal pedagógus pár hónap után abbahagyja a tanítást, mert nem bírja a terhelést. A mai gyerekek a digitális világban nőnek fel, ez más idegrendszeri fejlődést, működést eredményez. A figyelmüket folyamatosan le kell kötni, érdekessé kell tenni nekik a tananyagot, de nem minden tudásanyagot lehet ennek az elvárásnak megfeleltetni. Ez is egy óriási kihívás a pedagógusok részéről, akiknek a terheltsége igen nagy. Nekem a 22 kötelező óraszám mellett még plusz 9 órám van. Ez nagyon sok.

Az iskola mennyit változott az elmúlt 30 év alatt?

Amikor idekerültem, az épület nagyon jó állapotban volt, korábban újították fel. Folyamatosan pályázott a vezetőség, minden lehetőséget megragadott a korszerűsítésre. Sok pályázaton viszont nem tudunk elindulni, a pályázatírás külön szakembert igényel. Azt gondolom, hogy a személyállományát tekintve a mi iskolánk még egy stabil tantestület, de folyamatosan mennek a kollégák nyugdíjba, közülük sokat próbálunk megtartani, hogy ha lehet, minél tovább tanítsanak.

A tanári munka mellett mi szolgálja a pihenését, a feltöltődését?

A kerületben köztudott rólam, hogy szívesen írom az ünnepi beszédeket, bár ez nem pihenés, de másfajta tevékenység, amihez van affinitásom. A férjemmel együtt a Magyar Királyi Testőrség történetét kutatjuk 1990 óta. A kutatásban való elmélyült munka kikapcsol minket, emellett szakkönyveket írok, szerkesztek, kiállításokat szervezek, szakmai tanácsadásokat, előadásokat tartok.

Kétszer kapta már meg a Mihalik Sándor-díjat, illetve az iskolájában is az Év tanára díjat. Érzi a támogatói közeget, amiben dolgozik?

Természetesen nem panaszkodom, elismerik a munkámat, és ez nagyon jól esik. Szerető közegben dolgozom, minden kitüntetésért nagyon hálás vagyok.