Ismét gyerekzsivajtól volt hangos a Klauzál Ház

by nora.farmosi

A Gulliver színházbérlet 3. előadására igyekezett az apró nézőközönség, ami ezúttal az Aranyecset című előadás volt.

Az persze nem is volt kérdés, hogy a kicsik imádták az előadást. Ezt nem kellett a bonyolult mimikai és egyéb nonverbális jeleikből kiolvasni, hiszen a gyermekközönség a leghálásabb közönség. Ők bizony nem rejtették véka alá tetszésüket vagy éppen nem tetszésüket.

Az Aranyecset egy felemelően szép példázat minden korosztály számára a XX. század egyik legjelentősebb költőnőjétől. Élvezetes, fordulatos, magával ragadó mese ez, a mese szó legnemesebb értelmében, hiszen a történet valóban mindenkit elvarázsol.

Szitha Miklós, Liszt-díjas ütőhangszerművész, zeneszerző, a Talamba Ütőegyüttes alapító tagja, olyan zenét komponált az előadáshoz, amely kiszakít a hétköznapokból, játékosságával kicsit és nagyot egyaránt megszólít, és fordulatos színpadi művé emeli Nemes Nagy Ágnes kristálytiszta zeneiségű költeményét, lüktető gondolatritmusát.

Szádeli, mint népmesei hős, elhivatottsága ajándékául aranyecsetet kap egy rejtélyes öregembertől. Amit fest vele, az életre kel. Ezzel óriásivá nő művészi felelőssége. Az előadás választ ad arra is, hogy mit kezd Szádeli az ecsettel és mit kezd ezzel a jelenséggel a világ?

Olvasta már?