Rekord számú ötlet érkezett idén Budafok-Tétény Részvételi Költségvetésének hetedik évadára. A lakosok november 3-tól összesen 50, az önkormányzat hatáskörében megvalósítható javaslatról mondhatják el véleményüket. A nyertes fejlesztések megvalósítására idén is 350 millió forint áll rendelkezésre.
A szavazás november 3-án, kedden 12 órakor kezdődik, és december 3-án délig tart. Az idei programba rekordszámú javaslat érkezett, amelyek közül az ötletmentést, az egyeztetéseket és az összevonásokat követően 50 pályázat jutott a döntőbe.
A kezdeményezések között elsősorban infrastrukturális fejlesztések szerepelnek, de számos közösségi programhoz, állatvédelemhez, klímavédelemhez és növényvédelemhez kapcsolódó ötlet is bekerült a szavazásra bocsátott projektek közé.
Szavazati joggal minden olyan, 16. életévét betöltött lakos rendelkezik, aki XXII. kerületi állandó lakcímmel vagy tartózkodási hellyel rendelkezik, és regisztrált a kozossegrekapcsolva.hu oldalon. A korábbi években létrehozott felhasználói fiókok továbbra is használhatók, így azoknak nem kell újra regisztrálniuk, akik már részt vettek a programban.
Minden szavazó hat voksot kap, amelyeket szabadon oszthat el a kiválasztott projektek között, azonban egy javaslatra legfeljebb egy szavazat adható le. Az önkormányzat a legtöbb voksot megszerző ötleteket valósítja meg a rendelkezésre álló, 350 millió forintos keretösszeg erejéig.
A végeredményt december 5-én teszik közzé a Részvételi Költségvetés hivatalos oldalán, valamint a program Facebook-oldalán. Az ötletgazdákat közvetlenül is értesítik.
A szavazással a budafok-tétényi lakosok közvetlenül is beleszólhatnak abba, milyen fejlesztések és közösségi kezdeményezések valósuljanak meg a kerületben.
