Szick Gusztáv elbeszélése alapján mutatjuk be a kerületünkből a Szick család históriáját. A gazdag családi múlt betekintést enged az egykori bortermelésbe is. Bőséges fotográfiával illusztrálhatjuk a család egykori és mostani tagjait.

A dédszüleim a Lánc utcában éltek, ott született nagypapám is 1875 decemberében Szick Jakab néven. Nagypapa lovakat tartott, fuvarozással foglalkozott, ő szállította a többi között a városháza építéséhez a sódert és a sóskúti mészköveket.

Nagyszüleimnek négy gyermeke született.  Fiai: Szick István, édesapám 1910 júliusában, testvére Jakab 1908-ban, Ágoston 1919-ben, Katalin 1914-ben. Mikor a két idősebb fiú felnőtt, nagyapám vásárolt egy teherautót, és borszállításba kezdtek, nagy keletje volt a magyar bornak. Az 1890-es évekig virágzott a szőlőkultúra Promontor és Nagytétény Ó-hegy gazdaságaiban, ezért sok borpincét is kialakítottak. A filoxérajárvány elpusztította a szőlőtőkéket, de a pincészetek megmaradtak, ezért az ország különböző területeiről szállították hordókban a bort Bécsbe. Amikor megérkeztek, az ott élő svábok megjegyzést tettek rájuk, hogy megjöttek a magyarok. Nagypapa svábul válaszolt, erre azonnal puszipajtásokká váltak, ugyanis a család minden tagja beszélte a sváb nyelvet. Jól jövedelmezett a fuvarozás, hamarosan megvásárolták a budafoki temető mellett lévő telket, amin pincelakások és egy kisebb épített ház volt. 1942-ben a területet a város kisajátította, így elköltöztek a Török utcába, jelenleg Ibrik utca, ahol a Szick ház most is áll. Katica unokanővérem ott született, a mai napig ott él. Édesapám sokáig dolgozott a nagypapával, a háború után, amikor államosították a borospincéket. Ő továbbra is a szakmában maradt, a kettes pincéből szállította a bort, szüret idején a mustot városszerte.

A kerületben a főút mentén sok kocsma, beszálló vendéglő épült, ugyanis a vidékről és Pestről érkezők itt pihentek meg, itatták a lovakat. Édesapám 1934. szeptember 22-én vette feleségül Stelczer Máriát, édesanyámat.

Anyu iskolái után a Sacelláry-kastélyban szolgálóként dolgozott, 1935-ben megszületett a nővérem, majd 1936-ban a bátyám, végül én, Szick Gusztáv 1945-ben, a Kálvária utcai házban Wohner bába segédletével.

Az udvarban két házsor volt családi tulajdonban Ulrich néven. A háború során egy akna levitte a ház egyik oldalának a tetejét, így a másik házrész konyhájában születtem. Később édesapám mesélte, hogy a születésemkor az amerikaiak éppen bombázták a csepeli Weiss Manfréd gyárat is, sok bomba került a Dunába, még ma is találnak. Nem kímélték Budafokot sem. A háború alatt édesapámat a felszabadító szovjet hadsereg kétszer is el akarta vinni kényszermunkára. Gyanútlanul ment az utcán, megragadták, és betuszkolták a sorba. A menetelő embereket kényszermunkára vitték. Édesapám úgy gondolta, Tárnokig menetel, kétszer sikerült onnan megszöknie. Akik nem szöktek meg, azokat gyalog vitték a Szegedi Csillag Börtönbe, ott megpihentek. Két barátja is ott halt meg.  Közvetlenül a háború után nagy éhínség volt a városokban, ezért elindult a cserekereskedelem. Édesapám a család megmaradt ékszereivel indult Baranyába – sokszor a vonat tetején, mert olyan sokan utaztak, hogy máshol nem volt hely -, hogy élelmiszert szerezzen a családnak. Baranya településein is svábok laktak, így könnyebb volt a cserekereskedelem.

Édesanyám katolikus vallású volt, ebben a szellemben nevelte a gyermekeit, én 1952-ben kezdtem ministrálni Keszthelyi Ferenc kispapnál, aki a későbbiekben váci püspök lett.

Abban az időben nagy esemény volt az úrnapi körmenet, amihez előző napokban mi, gyerekek a felnőttekkel együtt gyűjtöttük a rózsa- és más virágszirmokat az ünnepi szőnyegre. Húsvétkor a bátyámmal jártunk locsolkodni, gyalog tettük meg az utat Budafoktól a Barossig, ahol a szüleim rokonai és az ismerősök laktak. Nagyon örültünk a kapott zsebpénznek és a festett piros tojásnak, mindig megvendégeltek a háziak.  A lányok ilyenkor mutatták be az új ruháikat. Kiskoromban érdeklődtem a sport iránt, futballozni kezdtem a Budai Spartacusban, sok időt töltöttünk a grundon, a Kálvária-hegy tetején. Telente az éjfélig tartó szánkózás volt a legjobb szórakozás.

Édesanyám sváb konyhát vezetett, emlékszem a sparheltre, amin főzött, és telente fűtöttük a lakást. Kedvenc ételem a rántott nyúlcomb volt, de nem vetettem meg a zsömlés hurkát sem, amit a hentes nagybátyám készített. Évente egyszer vágtunk disznót, ebből jutott az egész családnak, a zsír kitartott a következő vágásig. Amikor elfogyott a sertéshús, akkor fogyasztottuk vasárnapi ebédre a magunk által tenyésztett nyúlhúsból készült ételeket. Gyerekként a barátaimmal együtt mentünk az állatoknak szedni a füvet. Édesanyám rendszeresen sütött otthon, rácsos sütit, női szeszélyt, rendkívül finom diótortát – ezt imádtam, a feleségem a mai napig ezzel lep meg a névnapomon. A szüleim a sok munka mellett hetenként jártak a Német Vendéglőbe táncolni, ez volt az egyetlen szórakozásuk. A ház a mai napig áll, amit jelenleg a Budafoki Baráti Körök Egyesülete használ. Az Árpád utcai elemi iskolába jártam, majd ipari tanulóként végeztem, és kezdtem dolgozni géplakatosként a Kismotor- és Gépgyárban. 1967. május 27-én megnősültem, feleségem Pintér Teréz.

 Teréz nagyszülei és szülei is törzsgyökeres budafokiak voltak. Apai ágon Pintér János nagypapa cipészmesterként dolgozott az Árpád utcában a saját műhelyében, nagymama háztartásbeli volt. Anyai ágon a nagypapa borászmesterként dolgozott a Palugyai Pincészetben. Teca szülei kereskedelemmel foglalkoztak, zöldséges üzletet vezettek az Árpád utcában. 1956-ban a folyamatos ellehetetlenítés, adóemelés végett bezárták a boltot. Mivel a ház egy részét képezte az üzlet, szobává alakították. Anyósom a szakmájában dolgozott tovább, apósom bádogos szakmában helyezkedett el. A házasságkötésünk után egy ideig együtt élt a két generáció, anyósom, apósom és mi.  Később megszülettek a lányaim, 1969-ben Mónika, 1972-ben Timike.

Teca szülei elkezdtek építkezni, amikor a ház elkészült, berendezkedtek, beköltöztek, így mi maradtunk a lakásban. Terike fodrászként dolgozott, Timi kislányom kétéves koráig az Árpád utcában laktunk, 1974-ben eladtuk a házat, és a feleségem szüleihez költöztünk, közben vettünk egy telket a Kiránduló utcában, elkezdtünk építkezni.  1977 nyarán költöztünk be a családi házba. Feleségem abbahagyta a fodrászkodást, később, amikor maszek lettem, velem együtt dolgozott. A bakancslistámon szerepelt egy saját műhely építése, ezért éveken keresztül gyűjtöttem az építőanyagokat. Amikor a barátaim építkeztek, én segítettem nekik, és elhozhattam a bontott anyagokat. 1988-ban az összegyűlt anyagokból elkezdtem a megvalósítást, 1990-ben kiváltottam az iparengedélyt, és kisiparosként különböző cégeknek gyártottam alkatrészeket.

A későbbiekben egy német tulajdonú világcég beszállítója lettem, pneumatikához szükséges alkatrészeket készítettünk. Timi lányom férjhez ment Sebestyén Gáborhoz. Családi vállalkozásként a vejem és a lányom folytatják az ipart.

Szabadidőnket a családdal a csepeli horgásztavaknál töltöttük, vejemmel sokat horgásztunk. Mónika lányom vőlegénye Floridában élt, ő is követte, az esküvőjük is ott volt. 1998-ban hazaköltöztek. Mónika jelenleg a városházán dolgozik.

 Móninak egy fia született, Timinek két leánya.  A legidősebb unoka, Tímea az Árpád iskolába járt, indult egy tánctanfolyam, ahova édesanyja beiratta. Nagyon tehetségesnek ítélték a tanárai, ő maga is nagyon megszerette a táncot, minden műfajában kipróbálta magát. Életcéljának tekinti a táncot, folyamatosan képezi magát, ebből szeretne megélni.

Szabadúszóként különböző felkéréseknek tesz eleget.  A legutolsó fellépése Mága Zoltán 2023. január elsejei koncertjén volt. Húga idén érettségizik a Budai Nagy Antal Gimnáziumban, fő érdeklődése a kozmetika felé irányul. Fiúunokám, Marci, most kezdte a gimnáziumot, kedvence az informatika.

Jelenlegi életünk az Ó-hegyhez köt, itt élünk a feleségemmel. A ház előtt kialakítottam egy pihenőteret padokkal, asztallal, a századik trianoni évfordulóra készítettem egy országzászlót, ami a kerületben a második. Sok emlék és barát köt a kerülethez.